Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete
mélyére, tegyék fel maguknak a kérdést, milyen talajon alakult ki a mindenkori nemzetközi jog? - mi tette lehetővé a nemzetek közötti ilyen meg ilyen fajtájú összeütközéseket? - és végül is eljutnak a gazdasági élethez.”10 Ez a felfogás nagyon meggyökerezett a marxista közvéleményben és a kézikönyvekben, ez indokolja a hosszú idézetet és a vele való polémiát. Először is szembetűnő, hogy Plehanov a belső, izolált „helyi” viszonyokból indul ki, s abból vezet le minden nemzetközi viszonyt. Másodszor a nemzetközi viszonyokra is a gazdaság „végő soron” való meghatározásának egy olyan „belső” modelljét terjeszti ki, amely technicista-ökonomista alapvetésű, azaz a termelőerők fejlettsége szabja meg „végső soron” az egyes országok közötti viszonyokat és nem a nemzetközi termelési viszonyok. Harmadszor Plehanov modellje történelmietlen, nála nem jelent semmiféle fordulatot a marxi értelemben vett világtörténelem színre lépése mint a világkapitalizmus megjelenése, a nemzetközi viszonyok modellje a „törzsek és népek” közötti viszonyoktól mindmáig ugyanazokon az alapokon, evolutive fejlődik. Mondhatnánk persze, hogy Plehanov még a nemzetközi viszonyok dinamikájának kibontakozása előtti időszakban élt, de ez „Marx követői” számára nem elegendő mentség Marx markáns világtörténeti kérdésfelvetésével szemben, s még kevésbé mentség a mai „plehanovscsinák” számára. A nemzetközi viszonyok elmélete megalapozásához valójában az szükséges, hogy ne az elszigetelten felfogott nemzeti egységek közötti fokozatos és mind jelentősebbé váló gazdasági kapcsolatokból, hanem a nemzetek létrejöttét meghatározó nemzetközi termelési viszonyokból induljunk ki. De önmagában véve még ez sem elég. Az utóbbi évtized marxista vitáiból jól tudjuk, hogy az alap és felépítmény — vagy akár a gazdaság és politika — izolált kezelése, a gazdaság elsődlegességét és a felépítmény levezetettségét, valamint visszahatását ábrázoló modell maga is a marxi koncepció eltorzítása volt, amellyel a maga idejében éppenséggel Lenin szállt leginkább szembe. A gazdaság és a politika világa egymástól nem választható el élesen, hanem kölcsönviszonyuk lényege éppen a köztük kibontakozó közvetítő mechanizmusokban van, és a politikai szféra sem pusztán levezetett, hanem igen aktív, alkotó szerepet játszik a gazdaság létrehozásában, és sokoldalúan áthatja azt.11 De a nemzetközi viszonyok megalapozásához még ez a további lépés sem elég. A nemzeti vagy belső termelési viszonyok szervező elve radikálisan különbözik a nemzetközi termelési viszonyokétól, az utóbbiaknál a politikai - és egyéb társadalmi - tényezők konstitutív szerepe nemcsak egyszerűen összehasonlíthatatlanul nagyobb, hanem radikálisan más jellegű. Amint korábbi tanulmányunkban jeleztük, nemzeti keretek között a gazdaság, a világrendszer keretei között azonban a világpolitika a kezdeményező mozzanat a világgazdasággal szemben. Mindvégig meg is marad összetartó erőnek, mivel a nemzetgazdaság szubjektumait összekötik a spontán gazdasági erők, a világgazdaság szubjektumait annak kibontakozásánál pedig eleve a katonai-politikai erőszak köti össze és szervezi egységgé a nemzetközi kizsákmányolás feltételei között. így a világ6
