Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete
gazdaság spontán mozgása, automatizmusa csak akkor lép életbe, ha a világpolitika a maga sajátos eszközeivel már megteremtett egy „gazdasági világrendet”, s ezen a gazdasági világrenden újból a „politikai világrend” változása vezethet túl. Marx a modern világrendszer dinamikáját ebben az értelemben határozottan körvonalazta, s talán még élesebben fogalmazódnak meg ezek az összefüggések a lenini imperializmuselméletben. Így nekünk most az a feladatunk, hogy leszögezzük: a nemzetközi viszonyok meghatározásánál nem indulhatunk ki a „gazdaság” megszokott képzetéből, hanem csak a nemzetközi termelési viszonyoknak a világpolitikai rendszer által teremtett és újratermelt fogalmából, a politikai, katonai és kulturális-információs világrend igen aktív, alkotó szerepéből a nemzetközi termelési viszonyokkal szemben. A nyolcvanas évek elején különösképpen aktuális ez, ugyanis nemcsak a világgazdaság ciklikus mozgása vált manapság evidenciává, hanem a katonai, politikai, gazdasági és kulturális-információs alrendszerek gyökeresen eltérő dinamikája, feszültségei és felgyülemlő ellentmondásai is. Csak ezek tükrében fogalmazhatjuk meg a marxizmus ismert tézisét a gazdaság „végső soron” való meghatározó szerepéről, ami csak és kizárólag az említett egyéb alrendszerek színtörésén, sajátosan önálló dinamikáján keresztül érvényesülhet. A nemzetközi viszonyok fogalmának tehát magába kell foglalnia a nemzeti viszonyokkal szembeni elsődlegességét és belső alkotórészei, alrendszerei sajátos dinamikáját és hierarchiáját.12 A nemzetközi viszonyok főbb fejlődési tendenciái A nemzetközi viszonyok tartalmát csak úgy tudjuk megragadni, ha szemügyre vesszük azokat a fő tendenciákat, amelyeken keresztül érvényesülnek. Igen gyakori az utalás manapság a nem%etkö%iesedés folyamatára, bár többnyire egyoldalú, a nemzeti tényezők háttérbe szorítását jelentő formában. Valójában korunkban a nemzetköziesedés csak a főbb tendenciák egyike, amely összefonódik és ütközik egyéb tendenciákkal. Paul Streeten, a Világbank egyik vezető teoretikusa így próbálja meg rendbe rakni a fogalmi zűrzavart: „Szükséges megkülönböztetni az integrációt és az interdependenciát. A nemzetközi integráció valószínűleg nagyobb volt a XIX. században, amikor a nemzeti kormányok az aranyparitás és a kiegyensúlyozott költségvetés politikáját követték, mint manapság, amikor mindent a kormányok szabályoznak . . . egyidejűleg elutasítva azokat a korlátozottságokat, amelyek a világot nemzetközileg integrálták. A nagy gazdasági interde- pendencia viszont a javak, a szolgáltatások és a tőke, valamint a menedzsment és a technológia nagyobb nemzetközi mobilitásában és felcserélhetőségében áll.” Streeten másfelől elhatárolja az interdependenciát a kapcsolatok fogalmától is: „A nemzetközi vaiztdependenciát meg kell különböztetni a nemzetközi kapcsolatoktól. A különbség annyiban szembeötlő, hogyha a kapcsolatokat elvágják, helyettesí7