Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Kiss J. László: A katonai erők összehasonlításának néhány módszertani nehézsége
regionális alrendszere. Az Egyesült Államok globális szövetségi rendszeréhez a világ legfejlettebb ipari államai tartoznak, melyek a Szovjetunió szövetségeseivel ellentétben nem elhanyagolható tengeri hatalommal rendelkeznek. Másfelől nem kétséges, hogy a hetvenes években a gazdasági biztonság kérdésének előtérbe kerülése és a szovjet haditengerészet fejlődése, valamint a szovjet erőforrások kontinentális ellenőrizhetősége megnövelte a nyugati országok földrajzi diszparitásból származó geopolitikai hátrányait, minthogy döntő többségük tengeri úton érkező energia- és nyersanyagbehozatalra van utalva. Felvethető az a kérdés is, milyen hatással van a nyugat-nyugati és a keletkeleti egyensúlyviszonyokra a kelet-nyugati katonai egyensúly alacsonyabb szinten történő kialakítása. Ha a kelet-nyugati katonai egyensúly létrehozása aszimmetrikus erőcsökkentést igényel, úgy feltételezhető, hogy a földrajzi diszparitá- sok, a különböző tehermegosztási és gazdasági képességek következtében egymástól eltérő hatások érik a szövetségi rendszereken belüli egyensúlyt. Az amerikai erők egy bizonyos részének az óceánon túlra történő visszahelyezése a Bundeswehr már eddig is mintegy 50 százalékos NATO-hányadát növelné meg, amelyet a nyugat-európai országok aligha üdvözölnének. A földrajzi feltételek figyelembevétele nélkül az európai hadászati és taktikai viszonyok összefüggése sem ragadható meg. Egyfelől az amerikai nukleáris hadászati „védőernyő” és a NATO haderői egymással szoros kapcsolatban vannak. Ezeket a NATO-főparancsnokság hatásköre alá rendelt tengeri ballisztikus rakéták (SLBM) nélkül sem minősíteni, sem kvantifikálni nem lehet. A közép-hatótávolságú euronukleáris rendszerek esetében az Egyesült Államok felfogásában kezdetben csupán taktikai potenciálokról volt szó, míg a Szovjetunió szempontjából ugyanezek a rendszerek kezdettől fogva a hordozóeszközök hatótávolságának következtében hadászati jellegűnek minősültek, hisz telepítésük esetén az Egyesült Államok központi hadászati fegyvereinek alkalmazása nélkül, Nyugat- Európából közvetlenül fenyegetheti a Szovjetuniót. A nyugat-európai országok, így például az NSZK szempontjából az európai nukleáris fegyverek nemcsak taktikai, hanem hadászati jelentőséget is kaptak. A Nyugat-Európában telepítendő közép-hatótávolságú rendszereit ma már az Egyesült Államok sem taktikai, hanem központi hadászati rendszerének kiegészítő tényezőjeként minősíti, sőt félreismerhetetlen, mekkora jelentőséget tulajdonít azoknak a központi hadászati rendszereinek tervbe vett korszerűsítéséig (a vitatott MX-program).13 Ez a kérdés egyidejűleg az erőegyensúly szempontjából olyan kérdéseket is felvet, mint a központi hadászati egyensúly és a regionális erőviszonyok kölcsönhatása, a regionális és globális elrettentés viszonya, illetve a hadászati erőegyensúly és a két nagyhatalom regionális válsághelyzetekben való magatartása. A helyzet bonyolultságát jól szemlélteti a központi és kiterjesztett elrettentés viszonyáról folyó amerikai vita. Az eddigi fejtegetésekből arra a fontos következtetésre juthatunk, hogy a^ egyensúly fenntartása nem asf követeli meg, amit a% ellenfél tes%. Az egyensúly esetében 47