Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Szentesi György: A hadászati fegyverfejlesztés és a fegyverzetkorlátozás néhány időszerű haditechnikai, katonapolitikai kérdése
NATO-ország - köztük az NSZK - aggodalma. Úgy érzik, hogy ilyen esetben védtelenek a Szovjetunió, a Varsói Szerződés erejével szemben, s kellő elrettentést csak a területükön telepített új közép-hatótávolságú atomfegyverek jelentenek. Indokolt-e az aggodalom ? Lehet-e a két szövetségi rendszer, a Varsói Szerződés és a NATO között olyan atomháború, mely csakis az európai kontinensre korlátozódik, melyből az Egyesült Államok honi területe kimarad? E kérdésekre a válasz egyértelmű. Nem. Azért lehet ezt a kérdést ilyen biztosan nemmel megválaszolni, mert a tények, az európai területen lévő erők és eszközök akármiféle „korlátozott” atomháborúnak, s igy kizárólag az európai kontinensre „korlátozott” atomháborúnak is ellentmondanak. Jelenleg az Egyesült Államok saját területének összes hadászati célpontja - katonai, hadiipari bázisa, közigazgatási, közlekedési csomópontja, nyersanyag- és energiaforrása a hasonló európai objektumokkal megegyező mértékben veszélyeztetett. E célpontok ellen olyan szovjet hadászati fegyverek állnak készenlétben, melyekkel szemben reménytelen a védekezés. Az Európára „korlátozott” atomháború lehetőségeinek elemzéséhez tekintsünk el attól a (sajnos egyetlen más atomhatalom által sem követett) önkéntes szovjet kötelezettségvállalástól, hogy a Szovjetunió elsőként nem alkalmaz atomfegyvert. Ne vegyük figyelembe azt sem, hogy az esetleges atomháború a Varsói Szerződés és a NATO között milyen módon fejlődik ki. Vegyük azonban figyelembe, hogy a NATO (és Franciaország) birtokában levő atomfegyverek mennyiségének 80-85 százaléka amerikai tulajdonban van, bevetésükre, alkalmazásukra az amerikai politikai (katonai) vezetés intézkedése nélkül nem kerülhet sor. E döntő hányad nélkül Nyugat-Európa nem vállalkozhat atomháborúra, tehát az amerikai atomfegyverek nélkül elképzelhetetlen az európai atomháború. Ha viszont Európában az amerikai atomfegyvereket bevetik, akkor elképzelhetetlen, hogy a Szovjetunió a meglévő alkalmas fegyvereinek birtokában nem alkalmaz megtorló, válaszcsapást ezeknek az atomfegyvereknek a tulajdonosa, az Egyesült Államok területe ellen. Mindezeket figyelembe véve kitűnik, hogy a Szovjetunió meghatározott minőségi fölénye az európai közép-hatótávolságú atomfegyverek hordozói terén valójában semmiféle igazi előnyt nem jelent a két világrendszer hadászati erőviszonyának szempontjából. Az Európában telepítendő új, amerikai fegyverek azonban pontosan a szovjet-amerikai hadászati erőviszonyt módosítanák, ha nem is döntően, de mindenképpen aggasztó módon. Az Európában meglévő szovjet közép-hatótávolságú ballisztikus rakéták semmilyen módon nem fenyegetik az Egyesült Államokat, viszont az Európába kerülő új amerikai atomfegyverek - a Pershing-2 rakéták és a BGM-109 típusjelzésű szárazföldről bevethető robotrepülőgépek fenyegetik a Varsói Szerződés tagországait, köztük a Szovjetunió számos kelet-európai hadászati jellegű objektumát. Köztük különösen a Pershing-2 rakéták a veszélyesek, mert 1500-1800 kilométerre levő célpontjukat 9-11 perc alatt érik el, s ez egy váratlan első csapás végrehajtásában mindenképpen kedvező a támadó fél szempontjából. Tény, hogy az egyelőre telepítendő 108 db ilyen rakéta semmiképpen sem módosítja döntően a szovjet-amerikai hadászati erőviszonyokat, de feltétlenül veszélyes tendencia kezdeteként kell szolgálatba állításukat figyelembe venni. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy e rakéták szolgálatba állítását teljes egészében kiegyenlítő szovjet lépés az lenne, ha hasonló mennyiségű rakétát telepítene a Szovjetunió például az Egyesült Államok tőszomszédságában levő szárazföldi területeken. Erről a jelen körülmények között szó sincs, e megoldás felvetésével csak azt kívántuk érzékeltetni, hogy a Pershing-2-esek telepítésével az Egyesült Államok milyen hatalmas kockázatot vállal.) Az alapos, tényszerű elemzések számos vonatkozásban megkérdőjelezik az európai regionális hadászati egyensúly szükségességét, az európai hadászati erőviszonyoknak a szovjet-amerikai hadászati erőviszonyoktól független értékelhetőségét. A szovjet-amerikai hadászati egyensúlytól függetlenül megvalósított eurohadászati erő- egyensúly ugyanis a Szovjetunió európai célpontjai fenyegetettségének, veszélyeztetettségének megtöbbszöröződését jelenti. A szovjet-amerikai vonatkozásban hadászatinak minősülő fegyverek ugyanis fenyegetik az Egyesült Államok szárazföldi területén elhelyezkedő hadászati célokat, a hasonló amerikai eszközök pedig a Szovjetunió teljes területén levő megfelelő célpontokat. A szovjet eurohadászati u7
