Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Szentesi György: A hadászati fegyverfejlesztés és a fegyverzetkorlátozás néhány időszerű haditechnikai, katonapolitikai kérdése
Jelen tanulmány megkísérli elsősorban haditechnikai, valamint a haditechnikai alappal szorosan összefüggő néhány katonapolitikai szempontból megvilágítani a jelenlegi hadászati fegyverkezés, illetve a hadászati fegyverzetkorlátozás néhány fontos kérdését. Eurohadászati fegyverek és korlátozásuk Mintegy másfél esztendeje, 1981, november végétől folynak Genfben a közép-hatótávolságú atomfegyverek korlátozásáról szovjet-amerikai tárgyalások. E megbeszélések tétje földrészünk, Európa szempontjából rendkívül fontos. Ha 1983 végéig nem születik megállapodás, akkor atomfegyverekkel egyébként is túltelített földrészünk nyugati felén - a NATO 1979. decemberi ismert határozatának értelmében - megkezdődik 572 amerikai atomfegyver telepítésének 4-6 évig tartó folyamata. Az amerikai fél e tárgyalásokon eredeti álláspontján csak a tárgyalások megkezdése után 16 hónappal változtatott, de az újabb, úgynevezett közbülső megoldás ugyanúgy elfogadhatatlan a Szovjetunió számára, mint az eredeti amerikai javaslat, az úgynevezett nullamegoldás volt. Az amerikaiak a tárgyalások eredménytelenségéért nem saját, nyilvánvalóan elfogadhatatlan javaslataikat, hanem a Szovjetuniót hibáztatják. Az eurorakéták történetéből. Mindenekelőtt foglalkoznunk kell azzal a nyugati váddal, mely szerint a NATO úgynevezett pótfegyverkezésének az az egyetlen oka, hogy a Szovjetunió (a Pentagon kódja szerint) SS-20 típusjelzésű közép-hatótávolságú szárazföldi telepítésű rakéták rendszerbe állításával erőfölényre tett szert. Állításuk szerint az 1979. decemberi döntés ennek kiegyenlítésére született. A valóban korszerű és nyugat-európai célpontokat fenyegető SS-20 jelzésű szovjet rakéták európai jelenlétének oka, szükségessége csak az európai közép-hatótávolságú rakétafegyver- fajták mintegy negyedszázados múltjának ismeretében válik érthetővé. Csaknem 25 évvel ezelőtt kezdődött meg ugyanis a szovjet közép-hatótávolságú rakéták európai telepítése. A rakétatechnikában elért hatalmas eredmények révén a Szovjetuniónak lehetősége nyílt kiegyenlíteni az európai atomfegyverek területén mindaddig meglévő abszolút nyugati fölényt. Az 1950-es évek közepére ugyanis a Szovjetuniót és az európai szocialista országokat amerikai légibázisok vették körül, amelyeken atombombát hordozó közepes bombázó repülőgépek és vadászbombázó repülőgépek állomásoztak. Ugyanakkor az 1950-es évek második felében megjelentek Európában az amerikai gyártmányú szárazföldi telepítésű Thor és Jupiter rakéták, valamint a hasonló rendeltetésű angol Blue Streak rakéták is. Ezeknek a - rakétával és repülőgéppel célba juttatható - nyugati atomfegyvereknek a ki- egyenlítésére kezdte meg a Szovjetunió 1959-től saját fejlesztésű, szárazföldi silóból induló, folyékony hajtóanyagú, egylépcsős rakétáinak telepítését. E rakéták közül a kisebbiket nevezte el az úgynevezett Pentagon-kód SS-4-nek (a NATO-kód pedig Sandáinak), míg a nagyobbat SS-5-nek (illetve Skeannek). A nemzetközi haditechnikai szakirodalom eléggé pontos adatokat közöl ezekről a rakétákról. 6 Az SS-4 nagyjából 28 t tömegű, 22,4 m hosszú és 1,75 m átmérőjű szerkezet, legnagyobb hatótávolsága 1800 km. Az SS-5 szolgálatba állítása valamivel később, 1962-ben kezdődött. E rakéta legnagyobb hatótávolsága 3800 km, melynek következtében induló tömege csaknem 601. A nagyobb tömeghez nagyobb méretek - 25 m magasság és mintegy 2,5 m átmérő - tartoznak. Mindkét korai szovjet közép-hatótávolságú rakéta közös jellemzője az igen nagy pusztító hatású, 1 Mt hatóerejű atomtöltet. Ezt az igen nagy romboló hatású töltetet a korai hordozó- rakéták meglehetősen nagy szórása, rossz találati pontossága indokolta, ugyanis a kijelölt cél megsemmisítése - a nem túl pontos találat miatt - csak az ilyen nagy hatóerejű töltettel látszott biztonságosnak. A szovjet rakéták telepítése után a hasonló jellegű nyugati fegyvereket többször korszerűsítették. Az amerikai rakétákat az 1960-as évek elején, az atom-tengeralattjárók szolgálatba állása után kivonták Európából, ugyanis az ezek fedélzetére telepített Polaris rakéták a Thornál és a Jupiternél jóval korszerűbbek voltak. Az 1960-as évek végén az angol szárazföldi rakétákat is felváltották az atom-tengeralattjárók fedélzetére telepítettek. 1969-ben megkezdődött a szovjet-amerikai hadászati fegyverzetkorlátozási folyamat, a 113
