Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Szentesi György: A hadászati fegyverfejlesztés és a fegyverzetkorlátozás néhány időszerű haditechnikai, katonapolitikai kérdése
Az azóta eltelt négy esztendő alatt a szovjet hadászati erő nem módosult lényegesen. A svéd békekutató intézet, a SIPRI 1982. évi évkönyve2 által megadott adatok szerint csak a több töltetű rakéták száma növekedett a SALT-II. engedélyezte határokon belül, nem jelentős mértékben (a tengeralattjárók fedélzetére telepített rakéták esetében például 144 darabról 256 darabra, a szárazföldi telepítésű interkontinentális rakéták esetében pedig mindössze 60 darabbal). A SIPRI ezen adatait alátámasztja a Pentagon egyébként meglehetősen célzatosan, egyoldalúan összeállított kiadványa, a Soviet Military Power második, 1983. évi kiadása is.3 Az említett amerikai magatartás valóságos indoka tehát nem kereshető a szovjet hadászati fegyverkezés tényeiben. Az amerikaiak már említett kiadványukban tényszerűen egyetlen olyan szovjet hadászati fegyverfejlesztést sem tudtak bemutatni, mely ellenkezne a szovjet-amerikai hadászati fegyverzetkorlátozási folyamat, a SALT előírásaival vagy éppen szellemével. Akkor mi lehet a magyarázata az utóbbi időszakban soha nem látott mértékben megnövelt amerikai hadászati fegyverkezésnek, a szovjet-amerikai kétoldalú fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon tanúsított tárgyszerűden amerikai magatartásnak, a Szovjetunió részére eleve elfogadhatatlan javaslatok beterjesztésének, az ezen javaslatokhoz való merev ragaszkodásnak? (Említhetnénk továbbá például a genfi Leszerelési Bizottság érdemi tevékenységét gyakorlatilag megbénító, passzív amerikai magatartást is.) A valós tényekkel szembenézve, az említettekre más indokot nem találunk, mint azt, hogy a jelenlegi amerikai politikai vezetés alapvető katonapolitikai, hadászati célkitűzése megváltozott. A biztonság fenntartását nem a két fél számára egyaránt igazságos hadászati erőegyensúly, hanem az abszolút hadászati erőfölény visszaszerzésének alapján képzelik el. Az elmúlt években a hadászati fegyverkezés és fegyverzetkorlátozás területén megfigyelhető amerikai törekvések eltérnek az 1974. évi szovjet-amerikai közös nyilatkozatban megfogalmazott egyenlőség és kölcsönös biztonság alapelvétől.1 Az egyoldalú előnyszerzésre irányuló amerikai törekvés a hadászati fegyverfejlesztés szinte minden területére jellemző. Jól látható ez akár a szovjet-amerikai vonatkozásban hadászatinak számító mindegyik fegyverfajta: az interkontinentális ballisztikus rakéták, a tengeralattjárók fedélzetén telepített rakéták és a hadászati bombázó repülőgépek területén csakúgy, mint az eurohadászati fegyverek tekintetében, de ezenkívül a hadászati rakéták elleni védelem új fegyverrendszereinek megteremtésére irányuló törekvésekben is. Az amerikai kormányzat vezető személyiségei, köztük maga Reagan elnök is, az említett törekvéseket féktelen propagandakampánnyal támasztja alá. A jelenlegi (és megelőző) amerikai kormányzat vezetői gyakran felelőtlenül nyilatkoznak, s ez nemcsak a tények elferdítésében, a Szovjetunió fegyverkezési adatainak, hadászati koncepcióinak, katonai doktrínájának tudatos elferdítésében mutatkozik meg, hanem a különféle hamis elméletek terjesztésében is. Minderre jellegzetes példaként említhetők meg a korábbi és a jelenlegi amerikai politikai vezetés tudománytalan koncepciói az atomháború korlátozásának és elhúzhatóságának, valamint megnyerhetőségének lehetőségéről. Mindezek az elképzelések éppen a lényegnek, a fegyvereknek és azok hatásadatainak a kellő meg nem értéséből származhatnak. Mindezekhez persze hozzá kell tenni (de indokként azért semmiképpen sem szabad elfogadni), hogy a hadművészet és a hadászat elméletének az elmúlt évtizedekben végbement fejlődését messze megelőzte a fegyverzet, a haditechnikai eszközök fejlődése. Az Egyesült Államok, illetve a NATO elmúlt években tartott törzsvezetési és harcászati gyakorlatainak tervezésében, levezetésében bizonytalanul, csak homályosan tükröződtek az új - elsősorban a rendkívüli romboló hatású tömegpusztító — fegyverek alkalmazásának következtében kialakuló új körülmények, s ha számoltak is a saját és az ellenséges hadászati és hadműveleti-harcászati, illetve harcászati tömegpusztító fegyvereknek a bevetésével, messze nem a valóságosnak megfelelően értékelték hatásukat, illetve az alkalmazásuk nyomán fellépő következményeket. Megjegyzendő, hogy a jelenlegi hadászati fegyverek meglétének, mennyiségi és minőségi mutatóinak, bevethetőségének irreális (elsősorban alul-) értékeléséből származó tévedések megmutatkoznak a hagyományos fegyverzet, a hagyományos haderő fejlesztésének gyakorlatában is. Valójában a politikusok nagyobb része, továbbá számos katonai vezető és szakértő a hagyományos fegyverek szférájában a számítástechnika s az automatizálás, a mikrominiatürizálás következtében kialakult minőségi változásokat, az új lehetőségeket sem volt képes megfelelően értékelni. HZ
