Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Kende István: A háború mint "a politika folytatása" a nukleáris korban
A háború és a politika viszonyában bekövetkezett változás egyik eleme éppen az, hogy a tömegek, a nép új módon kapcsolódott be a fegyveres harcba és a politikai életbe is. A politika „népivé” válása végeredményben egyik forrása a háborúk „népivé” válásának. A XIX. század eleji spanyol gerillától a második világháború szovjet vagy jugoszláviai antifasiszta partizánjain keresztül Kuba, Vietnam vagy akár Che Guevara csoportjának harcosaiig valamennyien egy adott politika kifejezői, forradalmiak mind a hadviselés módozataiban, mind politikai céljaikban. De a politika népivé válásának nemcsak a fegyveres harc frontján vannak jelei. Elegendő itt a mai békemozgalmak tömegjellegére utalni, ami nem egy esetben konkrét katonai tevékenységet - támaszpontok működését stb. - is meggátolt. A politika és a háború (lehetősége és veszélye) közti kapcsolat változásának egyik legfőbb eleme a népek eme új szerepe a politikában, adott esetben tehát annak clausewitzi értelemben vett „folytatásában” is. A politika és a háború (illetve a hadrakészülés) viszonyának változásában az alapvető tényező természetesen az erőviszonyok változása. Ezen itt korántsem csupán a katonai viszonyok értendők, s talán nem is elsősorban azok. Mindenekelőtt a világ új politikai (és katonai) realitásairól van szó, melynek kialakulása során világhatalommá léptek elő addig másodlagos vagy éppen elszigetelt hatalmak, míg mások elvesztették világhatalmi (mondjuk világbirodalmi) szerepüket. Ennek az új elrendeződésnek nemcsak az ilyen szereprangsorbeli változások a tényezői. Ennél fontosabb, hogy a különböző hatalmak alapvetően két ellentétes társadalmi világrendszer hatalmai. A rendszerek, lényegüknél, társadalmi tartalmuknál, ha úgy tetszik: ideológiájuknál fogva állnak egymással szemben, ami konkrét esetben nem zárja ki az ellentétes rendszerű államok szövetkezését (lásd például a második világháborút). Ellentéteik azonban tartósan végletesek, konfliktusokat rejtők és teremtők. A politika és a háború (illetve lehetősége) viszonyát alapvetően befolyásolják a világ megosztottságának tényei. A világ ideológiailag bipoláris, ami nem feltétlenül határozza meg azt, hogy a külpolitikai frontokon mennyire van bi- vagy multipolaritás, de a megosztottság itt is nyilvánvaló. Lényegében megszűnt a gyarmati rendszer, amelyben a hatalmat néhány állam tartotta kézben. A mai világban több mint 160 „nemzeti” állam létezik egyszerre, aminek nyilvánvaló centrifugális hatását részben és sajátos módon ellensúlyozza a szükségszerű integrálódás és együttműködés „centripetális” hatása. Alapvetően hat a politika és a háború viszonyára a haditechnika forradalma, napjaink tudományos-műszaki forradalmának ez a szektora is. Ez nemcsak azért fontos tényező, mert közvetlenül is befolyásolja a háború és a béke viszonyát, hanem azért is, mert a világ tudományos-technikai, termelési (főként ipari) szektorainak befolyásoló, sok szempontból elsődleges alakító elemévé vált. A sokat változott világban, ahol új nemzetközi erőviszonyok alakultak ki, világbirodalmak szűntek meg, új társadalmi rendhez tartozó országok rajzolódnak a térképre, új országok születnek vagy születnek újjá évszázadok után - ebben az új helyzetben is változatlanul létező, különleges, sőt meghatározó fontosságú az a politikai jelenség, amely Clausewitz kutatásainak tárgya, fő művének is címe: a háború! Korábbi kutatásaink szerint 1945 és 1976 között 120 háborút vívtak.15 Azóta, a hamburgi egyetem béke- és konfliktuskutatással foglalkozó politikatudomány-professzorával, Klaus Jürgen Gantzellal és hallgatójával, Kai Fabiggal, ideiglenes jelleggel, s korábbi kutatásaim definíciója alapján kiegészítettük a listát. A Malvin/Falkland-szigeteken 1982-ben kitört háborúig 148-ra nőtt ez a szám.16 Az 1945 és 1976 között lezajlott 120 háború elemzése egyebek között azt mutatja, hogy a második világháború után a háborúk jellege alapvetően megváltozott. Míg 1945 előtt, az idevágó korábbi kutatások megállapítása szerint a háború fő típusa az államok közötti, reguláris hadseregek összeütközésével folyó háború volt, addig a második világháború után az ilyen típusú háborúk száma elenyészővé vált. A 120 háborúból mindössze 18 sorolható ebbe a kategóriába, ezek általában valamennyi más típusú háborúnál lényegesen rövidebbek és zömmel kevésbé intenzívek is. A háborúk fő típusává azok a fegyveres küzdelmek váltak, amelyekben egy adott ország (vagy gyarmat) belső erői a központi kormánnyal kerültek harci összeütközésbe, s annak megváltoztatására, illetve megdöntésére törekedtek, vagyis - Clausewitz gyakran használt szavát kölcsönözve - abszolút célra. A megbuktatandó központi kormányzat irányzatától s az ellene törő erők céljaitól függetlenül vizsgálva, ilyen jelleget öltött a 120-ból 73 95
