Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Joó Rudolf: Az Etnikai konfliktusok okai és jellemzői
elszigetelése; a „folklorizálás”, a nemzetiségi művelődésügy leszűkítése a népművészetre és ennek is egy kommersz változatára stb.- Politikai asszimiláció: Ezt a szakértők egy része a legfontosabb beolvasztási formának, gyakran a többi kiindulópontjának tekinti. „A politikai hatalom nélkül - írja erről az összefüggésről Guy Héraud francia etnoszociológus - a [nemzetiségi] kulturális élet elkerülhetetlenül „folklórrá” korcsosul.”2" A demokratikus többségi elv alkalmazása etnikailag vegyes területen a kisebbségeket védő különleges jogok nélkül - gyakran azok formális megléte esetén is - antidemokratikus, általában hátrányos az etnikai kisebbségekre. Az „unitarista demokratizmus”, amely nem vesz tudomást a sajátos kisebbségi érdekek képviseletéről, lényegében a demokrácia hiányát jelenti. Az előző, alkotmányjogi asszimiláció mellett van közigazgatási asszimiláció is. Ez a területi autonómia határvonalainak manipulálását, az önkormányzat formálissá tételét vagy teljes felszámolását jelentheti.- Gazdasági és társadalmi asszimiláció: A kisebbség lakta területek többnyire a gazdaságitársadalmi fejlettség országos átlaga alatt helyezkednek el. Ezt a nyugat-európai példák (Wales, Skócia, Bretagne, Vallónia, Frízföld, Korzika stb.) is meggyőzően bizonyítják. Általában perifériák a szó összetett, nemcsak földrajzi értelmében. Flandria múlt századi, Québec e századi példáját adja annak, hogy az uralkodó nemzet tőkéje a nemzetiség lakta területen belül is dominánssá válik; az alávetett helyzetű nép felső rétegét kultúrájában, szemléletében is asszimilálja. Ritkábban az is előfordul, hogy a kisebbség lakta területek fejlettebbek az országos átlagnál. Ezekben az esetekben a hatalom különadó kivetésével, jövedelemelvonásokkal, csak a nemzetiségi tőkét érintő államosításokkal törekszik a kisebbség politikai-kulturális státusának „megfelelő” gazdasági szintet létrehozni. A gazdasági és társadalmi asszimiláció nemcsak a személyek beolvasztását jelenti, hanem a területét is. A fejlődésében tudatosan visszafogott terület nem tudja a lakosságot megtartani, elmaradottsága többnyire tömeges, kényszerű elvándorláshoz vezet, és ez a folyamat szülőföldjén is szórványtelepülésűvé teszi a nemzetiséget.- Tudati (pszichológiai) asszimiláció: Ezt a kisebbségek, nemzetiségek történelmi tudatának, azonosságtudatának erőszakos megváltoztatására irányuló politikaként határozhatjuk meg. A nemzetiségek elidegenítése saját közösségüktől számos formában mehet végbe. A nemzetiségeket kisebbségi sorba kényszerítő történelmi események megünneplésétől a nemzeti másság, eltérés miatti „bűntudat” kialakításán át a nemzetiségek történelmi személyiségeinek kisajátításáig. A kisebbségeket felszámolni, az állam politikai határait és a nemzet etnikai határait összemosni kívánó „államnemzeti” törekvés többnyire a nemzetiségek különböző erejű ellenállásába ütközik, és a többség-kisebbség-konfliktus leggyakoribb kiváltó okává válik. A nemzetiségpolitika jelentősége korunkban különösen azáltal erősödött meg, hogy a társadalmi modernizációval s a vele járó tömeges életmód-változtatással csökkent az etnikai megtartás hagyományos erőinek (például a családi és a faluközösségeknek) a befolyása, s vele párhuzamosan nőtt az igény a nemzetiségi sajátosság jogi, politikai, kulturális stb. intézményeinek állami-társadalmi biztosítására. Egy állam nemzetiségi politikája akkor felel meg ennek az igénynek, akkor biztosítja a különböző etnikai közösségek egy állami keretben való harmonikus együttélését, ha integrációs irányultságú; a társadalmi-gazdasági fejlődés megkövetelte együttműködés és összefonódás mellett megteremti az egyenjogú és autonóm etnikai fejlődés lehetőségét valamennyi csoport számára. Az ENSZ Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottsága első ülésén elfogadott kisebbség-meghatározását már a bevezetőben idéztük. Ez a meghatározás azért érdemel figyelmet, mert két eleme: „a kisebbségek a többséggel egyenjogúak kívánnak lenni,” míg „bizonyos mértékben differenciált elbánást igényelnek”, ha nagyon elvontan is, tartalmazza a mindenkori nemzetiségi törekvések egymásra épülő kétirányúságát. A kisebbségiek mint egyének és a kisebbségek mint közösségek is egyenjogúak kívánnak lenni. Az állam akkor biztosítja e kettős egyenjogúságot, ha a kisebbséghez tartozó személyeknek megadja a minden állampolgárt megillető státust, valamint a kisebbségi sajátosságok megőrzését szavatoló különleges jogokat. A két dolog egymástól elválaszthatatlan. A hatalom akkor törekszik a tényleges egyenjogúság megvalósítására, ha a kisebbségek társadalmi szükségleteit nemcsak mint általános állampolgári igényt, hanem mint egy sajátos csoport speciális igényét is szem előtt tartja. A különleges elbánás, a sajátos nemzetiségi jog nem jelent privilégiumot; feladata a számszerűségből és más objektív akadályokból adódó - többnyire hátrányos - helyzet, „az életben tényle83
