Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Joó Rudolf: Az Etnikai konfliktusok okai és jellemzői
dós irányú politika többnyire minden eszközzel csökkenteni igyekszik az anyanemzetek kulturális, családi, személyi stb. kapcsolati hatását is. A nemzetiségpolitikai együttműködés elveinek és gyakorlatának kialakítása során végig szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy a kisebbségek nem tárgyai, hanem alanyai ennek az együttműködésnek. Teljességgel úgy tudják betölteni pozitív szerepüket az államközi tevékenységben, ha maguk is cselekvő, alakító részesei ezeknek a kapcsolatoknak. A másik figyelembe veendő szempont az, hogy a nemzetiségek és az anyanemzet viszonyának a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáin kell alapulnia. Az államközi kapcsolatok rendszerében csak olyan nemzetiségi együttműködés képzelhető el, amely a határok tiszteletben tartása, a területi integritás és a belügyekbe való be nem avatkozás elvén nyugszik. Számos történelmi példája ismert annak, hogyan használta fel néhány állam (mindenekelőtt Németország a második világháború alatt) a kisebbségi kérdést a belügyekbe való beavatkozásra saját céljai érdekében. Kevésbé ismert azonban az a tény, hogy a be nem avatkozás elvével is vissza lehet élni; nemegyszer az erre való hivatkozással az államok belső asszimilációs irányzatukat, a nemzetiségi egyenjogúság megsértését próbálják leplezni; és ezért vitatják az anyanemzetek jogát, hogy kisebbségeik helyzetének alakulását természetes érdeklődéssel és figyelemmel kövessék. Lényegében ezt a szemléletet, törekvést bírálta a kisebbségek jogairól tartott ohridi ENSZ-szeminárium összefoglalójának 17. pontja is, amikor megállapította: „...a származási ország gondoskodása más országban élő kisebbségéről törvényszerű, s ez elé nem szabad akadályokat gördíteni a belügyekbe való be nem avatkozásra való hivatkozással, főként akkor nem, ha tagadják a nemzeti vagy etnikai kisebbségek létét, ha nem teljesítik a nemzetközi megállapodásokból fakadó kötelezettségeket, vagy ha erőszakos asszimiliációs politikát folytatnak”.21 A nemzetiségi politika hatása Egy ország nemzetiségi viszonyainak tartalma, jellege - így az interetnikus konfliktusok megjelenése és lehetséges fejlődési iránya - nem utolsósorban az államnak a kisebbséghez való „szubjektív” viszonyulásától, nemzetiségi politikájától függ. Az államok alapvetően kétféleképpen viszonyulhatnak a területükön élő kisebbségekhez: felszámolásukra törekedhetnek, vagy együttélést alakíthatnak ki velük. A felszámolást a kisebbségellenes politika erőszakos eltávolítással vagy erőszakos beolvasztással érheti el; így kettős értelemben beszélhetünk a terület, illetve a személyek asszimilációjáról.25 a) A terület asszimilációja a kisebbségellenesség legkezdetlegesebb, legbrutálisabb módja, amely az államhatalmat „zavaró” népet nem átalakítani, hanem eltávolítani akarja, illetve népesedési viszonyait oly módon megváltoztatni, hogy az előbb-utóbb fizikai megsemmisülésükhöz vezessen. Magában foglalja mint legkegyetlenebb formát a népirtást (amely bizonyos esetekben csak a kisebbség öntudatosabb rétegeire, például az értelmiségre terjed ki). A terület etnikai jellegét változtatja meg az erőszakos át- és kitelepítés, valamint a kisebbség lakta területekre irányuló módszeres betelepítés is. A felszámolás eszközeként volt már példa a tömeges sterilizálásra vagy olyan létfeltételek teremtésére, amelyek a szaporodás drasztikus csökkenéséhez vezettek. b) A személyek asszimilációja a kisebbség mint jelenség megszüntetésének időben hosszadalmasabb, eszközeiben általában közvetettebb formája. A csoportot alkotó személyek nemzeti jellemzőinek erőszakos megváltoztatására törekszik; politikai, kulturális, gazdasági, pszichológiai nyomással próbálja megvalósítani az állam nemzeti egyneműsítését. A beavatkozás területe szerint az asszimiláció alábbi fajtái különböztethetők meg:- Nyelvi-kulturális asszimiláció: Az iskola, a közigazgatás, a hadsereg, a sajtó, a rádió és televízió stb. nemcsak a többségi nemzet nyelvét, hanem gondolkodásmódját, uralkodó értékeit is közvetíti a nemzetiségi lakosságnak. Az erőszakos beolvasztás e típusának néhány jellemző példája: az iskola tanítási nyelvének megváltoztatása a „technikai haladásra” hivatkozva (például a gimnázuimok szakiskolává való átalakításakor); a nemzetiségi nyelvű közfeliratok felszámolása; a nemzetiségi névhasználati jog korlátozása; a tömeghírközlés nyelvi manipulálása; az írott sajtó előnyben részesítése a hatalom által a nagyobb tömeghatású televízió, rádió anyanyelvi adásaival szemben, néhány esetben az írott sajtó kötelező kétnyelvűsitése; a nemzetiségi tájnyelv „felértékelése”, elszakítása az anyanemzet irodalmi nyelvétől s ily módon a kisebbség 82
