Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Joó Rudolf: Az Etnikai konfliktusok okai és jellemzői
ségvédelem kudarca azt bizonyítja, hogy a legrészletesebb nemzetközi szabályozást is semmissé teszi, ha az államok alapvetően ellenségesen viszonyulnak a területükön élő kisebbségekhez; bajok forrásának, felszámolandó „idegen testnek” tekintik őket. Az ebből a szemléletből következő beolvasztási (vagy eltávolítási) törekvés eleve rontja a többségi nemzet viszonyát a kisebbség anyanemzetével is: a kisebbséget pedig érdekei és akarata ellenére ütközési góccá teszi az államközi kapcsolatokban. A kisebbségi kérdésben elmérgesedő államközi viszony - a két világháború közötti események elemzése mutatja - felmérhetetlen anyagi és erkölcsi károkat okoz minden érintett nemzetnek, emellett eszményi szerepet biztosít a nagyhatalmi érdektörekvések érvényesítésére, az indokolatlan külső beavatkozásra is. Ha az állam a nemzetiségek jogait tiszteletben tartja, úgy tekinti őket a sajátjának, hogy elismeri sajátosságaikat; a kisebbségek a múlt szétválasztó, konfliktust gerjesztő tényezőjéből a jelen összekötő, integráló tényezőjévé válhatnak. A kisebbségek önmegvalósítását lehetővé tevő nemzetiségpolitika nemcsak az országok belső stabilitásához járul hozzá; jótékony hatással lehet az „anyanemzettel” való kapcsolatok egészére is. Egy ilyen viszonyulás a nemzetiségi kérdéshez kedvezően befolyásolhatja - bár ez nem szükségszerűen minden esetben van így — az anyanemzet államának nemzetiségi politikáját is. A nemzetiségi politika területén megvalósítandó együttműködés része az országok általános együttműködésének, azáltal fő vonalaiban meghatározott, tőle el nem különíthető. Ebből következik, hogy a nemzetiségekkel kapcsolatos együttműködésre elvileg az azonos társadalmi-politikai rendszerű vagy hasonló stratégiai célokat követő országok között nyílik a legnagyobb lehetőség. Ez a kapcsolati forma többnyire feltételezi a két állam közötti általános jó viszonyt, az együttműködés magasabb szintjét és szorosabb jellegét. A viszony változása sokszor érezhető hatással van a nemzetiségek helyzetére. A pozitív irányú módosulást példázzák a magyar-jugoszláv kapcsolatok és a két országban élő nemzetiségek helyzetének változása az elmúlt több mint 30 évben. Hasonlóan kedvező hatással volt a dél-tiroli kérdés rendezésére az olasz-osztrák államközi viszony általános javulása, az együttműködésben való kétoldalú érdekeltség fokozódása következtében. A nemzetiségpolitikai együttműködésben való közös érdekeltség nem kis mértékben függ attól, hogy a két országban élő „hidat” alkotó nemzetiségek száma között milyen a különbség. Valószínű a kölcsönös érdekeltség megközelítőleg azonos számarányok esetén, kevésbé valószínű nagy számbeli aránytalanság vagy teljes egyoldalúság, egyirányúság esetén. Közép- és Kelet-Európábán a nemzetiségek érdekében kifejtett államközi közös tevékenységet nem tekinthetjük csak egyik együttműködési formának a sok közül. A nemzeti kérdés itteni jellemzői miatt - vagyis amiatt, hogy a kisebbségekhez való viszony ezen a tájon a nemietek viszonyát is jelenti - a nemzetiségi kérdés elvszerű és demokratikus szellemű megoldása a térség népeinek egyik legfontosabb kö^ös ügye. Az államok egymás közti kapcsolatai is károsodnak, ha a nemzeti-nemzetiségi egyenjogúság szocialista elve valahol csorbát szenved. A pozitív megoldások ugyanakkor érzelmi és tudati hatásuk útján is a kapcsolataik egész rendszerét erősítik. A nemzetiségpolitikai együttműködésnek számos formája lehetséges, a kulturális cseréktől a testvérvárosi kapcsolatokon át a határmenti területek közös és összehangolt fejlesztéséig. Az utóbbira ma még igen ritka példa egy-egy vegyes lakosságú, erős történelmi-kulturális rokonvonásokat vagy éppen gazdasági komplementeritást mutató tájegység gazdasági erőforrásainak határon átnyúló együttes kiaknázása. A nemzetiségek és az „anyanemzetük” közötti kontaktusok lehetősége nagymértékben függ a határon átnyúló közvetlen személyi, szakmai és turistakapcsolatoktól általában; ebben az értelemben tehát az érdekelt államok határátlépési (útlevél- és vízum-) rendszerének szabályozásától is. Mivel a nemzetiségi jellemzők között kiemelkedő jelentősége van a nyelvnek és a kultúrának, a kisebbségek ezen a területen igénylik leginkább az anyanemzettel, illetve a más országokban élő azonos nemzetiségűekkel való közvetlen kapcsolatot. Ennek hiánya elzárja ezt a csoportot a határon túli azonos kultúrájú közösség művelődési áramlataitól, általános művelődési fejlődésétől; hatására a kisebbségi nyelv és kultúra előbb-utóbb archaikussá, másodrangúvá válik az országon belüli kulturális folyamatokban, és „egyetlen elemében sem tud a többségi nép kultúrájával egyenrangúvá lenni”.23 Emellett az anyanemzet éltető művelődési közegétől elzárt nemzetiségi kultúra kisebb ellenállásra képes az esetleges erőszakos beolvasztási törekvésekkel szemben is. Ezért az asszimilá81
