Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
nek meg, amelyek potenciálisan a hadiipari termelésből15 erednek, s a polgári szektorhoz fűződő termelési kapcsolatokon keresztül vagy a hadiipari exportban realizálódnak. Harmadszor, a legfejlettebb tőkés országok gazdaságára nehezedő viszonylagos katonai teher általában jóval kisebb, mint más országoké, egyrészt az ő nagyobb „teherbíró képességük” miatt, másrészt azért, mert belső gazdasági szerkezetük adottságai, illetve világgazdasági pozíciójuk folytán másoknál jóval több előnyt vagy hasznot képesek a katonai szektorból és a világméretű fegyverkezésből a maguk számára realizálni. Mindamellett a fejlett ipari országok csoportján belül is jóval gyorsabb azoknak az országoknak a gazdasági növekedése, amelyek katonai célokra kevesebbet vagy elhanyagolható összeget költenek. A hatvanas évek végéig az NSZK és Japán példája - az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával összehasonlítva - jól illusztrálja ezt. Tizennyolc ipari ország 1950 és 1968 közötti gazdasági növekedésének összehasonlító vizsgálata pedig egyértelműen arra vall, hogy a katonai kiadásoknak a bruttó nemzeti termékhez viszonyított magas aránya általában lassúbb növekedéssel járt együtt. A gazdasági növekedés és a fegyverkezés közötti negatív korreláció tehát a fejlett országok csoportjára nézve is érvényes, még ha esetükben egyes növekedésgátló hatások kevésbé kifejezettek is, míg bizonyos ösztönző hatások esetleg jobban érvényre juthatnak. A fegyverkezésnek a növekedésre gyakorolt negatív, kedvezőtlen hatása persze nemcsak attól függően lehet intenzívebb vagy kevésbé intenzív, hogy milyen az adott gazdaság fejlettségi színvonala, hanem annak méreteitől, integráltságától és típusától függően is. Általában a kisebb országok gazdasága jobban megérzi a fegyverkezés káros hatásait, mint a nagyobbaké. A modern enklávékkal és nagyarányú „informális szektorokkal” rendelkező dezintegrált gazdaságok, mint amilyen a fejlődő országoké, jobban ki vannak téve a fegyverkezés negatív hatásainak anélkül, hogy annak valamely számottevő pozitív hatását éreznék. A gazdaság olyan típusával rendelkező országok gazdasági növekedését, amelyet rendszeres tőke-, illetve munkaerőhiány jellemez, általában nagyobb mértékben korlátozza a fegyverkezés, mint a tőkében gazdag és munkaerő-felesleggel bíró országokét. Bár a kelet-európai szocialista országok átlagos növekedési rátája a hatvanas és a hetvenes évek folyamán (vagyis az e két évtizedben is folytatódó, sőt fokozódó fegyverkezési verseny tényének látszólag ellentmondva) messze meghaladta mind a fejlett tőkés „piacgazdaságok”, mind pedig a gyengén fejlett harmadik világ országainak átlagos növekedési rátáját, a katonai kiadások növekedésgátló hatása mégis különösen intenzívnek mondható az ő esetükben. Gazdasági rendszerük típusából, szemben a fölös tőkét és munkanélküliséget teremtő s a túlzott megtakarításhoz képest lemaradó beruházás problémájával küzdő tőkés gazdaságokkal, az a tendencia következik, hogy mind a beruházási, mind pedig a foglalkoztatási lehetőségek (és szükségletek) meghaladják a tőke- és munkaerőforrásokat. Ezért a katonai szektor beruházásai, termelése és munkaerő-felszívása minden esetben a polgári szektoroktól von el forrásokat, vagyis a gazdasági növekedés céljaira rendelkezésre álló tőke- és munkaerőforrások, valamint a polgári célokat szolgáló termelőkapacitások nettó csökkenését vonja maga után. Amint azt az ENSZ egyik jelentése helyesen leszögezi: „Az emberi erőforrásoknak a katonai szektorból való felszabadítása enyhítheti munkaerőhiányukat, és az anyagi erőforrások újraelosztása (a polgári szektorok javára) meggyorsíthatja iparosodásuk folyamatát, a fogyasztási igények maximális kielégítésének nagyobb lehetőségeit teremtve meg saját társadalmukon belül, s egyszersmind lehetővé téve számukra, hogy hatékonyabban versenyezzenek a nemzetközi kereskedelemben, amelyben jelenlegi részesedésük nincs arányban a világ ipari össztermelésében elért hányadukkal”.16 A gazdasági növekedésnek a legutóbbi időkben gyakorlatilag valamennyi szocialista országban bekövetkezett visszaesése (nem is szólva a stagnálás, sőt a válság tüneteiről egyes esetekben) minden jel szerint összefügg - bizonyos belső strukturális és irányítási problémákon, illetve változásokon kívül - a felgyorsult fegyverkezési verseny közvetlen és közvetett hatásaival is. Ilyen az erőforrások katonai célokra történő elvonásának növekvő kényszere, valamint annak a világgazdasági válságnak a kereskedelmi fizetési mérlegük romlását kiváltó hatása, amelynek a bekövetkeztében, illetve elhúzódásában - mint látni fogjuk - a fegyverkezési verseny fontos szerepet jászik. A fegyverkezésnek, illetve a militarizációnak a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásai a harmadik világ esetében talán ellentmondásosabbak, de nem kevésbé kedvezőtlenek. Akár 38
