Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
pozitív, akár negatív szerepet tölt is be a hadsereg a „nemzetépítés” folyamatában, a társadalmi modernizációban, a kulturális fejlődésben, a modern technikára és műszaki fegyelemre nevelésben, kétségtelen tény, hogy az a politikai (és gyakran „fizikai”) biztonság, amelyet adott esetben egy katonai rezsim (annak politikai jellegétől és szerepétől függően) a helyi és különösen a külföldi tőkések számára, többek közt a vele szövetséges külföldi hatalom „segítségével” is biztosítani tud vagy látszik, ösztönözheti a magánberuházási tevékenységet a polgári szektorban, közvetlen beruházási tőkét csábíthat külföldről az országba, megkönnyítheti a kölcsönökhöz és hitelekhez jutást s különösen a transznacionális társaságokkal való ipari együttműködést. A katonai erő felhasználása például a szakszervezeti tevékenység elnyomására vagy a falusi elégedetlenség elfojtására kétségkívül elősegítheti a tőkefelhalmozást, a bérköltségek és a mező- gazdasági termelői árak alacsony szinten tartása s a helyi munkaerőből kisajtolt és elsajátított értéktöbblet fokozása révén. A hadsereg igényei bővíthetik a belső piacot, és elősegíthetik bizonyos szabad kapacitások kihasználását is az újonnan létesített feldolgozóipari ágazatokban, illetve üzemekben. Az ilyen hatások és következmények számbavétele nyomán több szerző is (például Emile Benoit, Gavin Kennedy)17 arra a következtetésre jutott, hogy a katonai szektor nem versenyez közvetlenül a polgári szektorral az erőforrások felhasználásában, sőt éppenséggel többlet erőforrások megnyitásával, vonzásával vagy mobilizálásával hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez. Eltekintve attól, hogy milyen könnyű „szélsőséges helyzeteket képviselő országcsoportokat kiragadni”,18 és ezáltal a fegyverkezés és a gazdasági növekedés között akár egy pozitív korrelációt is bizonyítani, meg kell jegyezni, hogy az előbbiekben említett „kedvező” (ti. a helyi tőkések vagy a nemzetközi burzsoázia számára kedvező) növekedési hatások többnyire csak ideiglenesek,1“ s viszonylagos költségük az elvesztett alternatív lehetőségekben számolva túlságosan is magas; s következményeik a gazdasági egyensúly felbomlása vagy tartós hiánya vonatkozásában (amennyiben elősegítik az inflációs spirál kibontakozását és a kumulatív eladósodást), továbbá a társadalom általános fejlődése szempontjából (minthogy fokozzák a strukturális torzulásokat, a társadalmi egyenlőtlenségeket és feszültséget), valamint az illető ország világgazdasági pozíciója számára (a függés és jövedelemlecsapolás fokozása révén) katasztrofálisak lehetnek. Mivel a harmadik világban a katonai rezsimek nagymértékben különböznek egymástól eredetüket tekintve (a gyarmati mozgalomhoz vagy a nemzeti felszabadító mozgalmakhoz visszanyúló gyökereik alapján), társadalmi-politikai funkciójuk és osztálytartalmuk szerint (hogy ti. elnyomó vagy népi erők-e, reakciós elithadseregek vagy forradalmi népi miií- ciák-e), továbbá az általuk képviselt „erőszak formái”20 és gyakorlati politikájuk szerint, ezért a militarizációnak a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásait még kevésbé lehet élesen elválasztani az egyéb hatásoktól, mint a fejlett országok esetében. Mielőtt azonban az általános fejlődést érő hatásokat megvizsgálnánk, lássuk előbb az erőforrások felhasználása terén a polgári és a katonai szektor közötti versengés problémáját. 2. A szűkös és meg nem újítható természeti erőforrások katonai célú igénybevétele minden bizonnyal jelentős mértékben hozzájárult a fejlett tőkés gazdaságok súlyosbodó egyensúly- zavaraihoz és világgazdasági sebezhetőségük fokozódásához. A modern fegyverekkel felszerelt gépesített hadsereg és a technológiailag kifinomult fegyvergyártás növelte a nyersanyagok és az energiaforrások, főként pedig néhány különleges ásványi nyersanyag (bauxit, titánium, nikkel, platina stb.) és a kőolaj21 katonai felhasználását. A tőkés ipari és katonai nagyhatalmaknak az a törekvése, hogy e növekvő szükségleteiket továbbra is a harmadik világból származó olcsó importból fedezzék, ez utóbbi növekvő ellenállásával találkozik. Az olaj „árrobbanásait” egyebek mellett a katonai fogyasztás megnövekedése is magyarázza. 3. A hadsereg és a gazdaságnak a hadsereget fegyverekkel, üzemanyaggal, élelmiszerrel, ruházattal, egyéb termékekkel és szolgáltatásokkal ellátó (közvetlenül vagy közvetve katonai) szektora emberi erőforrásokat, képzett és képzetlen munkaerőt is igénybe vesz. Jóllehet logikailag teljesen nyilvánvaló, hogy ez a fajta felhasználás a gazdaság számára nem kevésbé káros, mint más erőforrások katonai célokra való elpocsékolása, mégis meglehetősen általános az a fel- tételezés, hogy a militarizációnak a fejlett tőkés országokban pozitív hatása van a foglalkoztatottságra (vagy legalábbis anticiklikus hatása a járulékos munkahelyek és kereslet növelése révén). Kétségtelen, hogy a munkanélküliséggel sújtott gazdaságokban a katonai szektor nem versenyez szükségképpen a polgári szektorral a munkaerőpiacon. Egyre inkább versenyez azon39
