Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei

vetlen költségeket”, amelyek (ha egyáltalán, és legjobb esetben is csak részben) megjelennek az állami költségvetésben. Sőt nem merül ki abban az összegben sem, amely- az új katonai beruházások költségeiből,- a hadsereg folyó ellátási költségeiből (beleértve a katonák zsoldját is),- a hadfelszerelés fenntartási költségeiből,11- a fegyverzetek, haditechnikák, műszaki ismeretek és szaktudás importjának költségeiből tevődik össze.

A fentieken kívül vannak különféle közvetett költségek is, mint amilyenek például a természeti környezetnek (levegőnek, víznek és talajnak), a polgári infrastruktúrának (utak, vasutak, távközlés stb.), a megművelhető földnek, a közösségi kulturális, oktatási, kutatási, közegészségügyi és más társadalmi szolgáltatásoknak stb. a hadsereg által történő felhasználásából vagy megkárosításából következnek, továbbá a hadsereg és a fegyvergyártás különleges technológiai, nyersanyag- és szakismeretigényeiből fakadó és nem katonai forrásokból finanszírozott többletköltségek. (Nem is szólva azokról a közvetett költségekről, amelyek a militarista szellem és „erőszakkultúra” terjedésének, a társadalmi agresszivitásnak, utcai incidenseknek, terrorista akcióknak vagy éppen a költséges játékfegyverek divatjának stb. következményei.)

Természetesen bizonyos jövedelmek, előnyök vagy megtakarítási lehetőségek is származhatnak a polgári gazdaság számára a katonai beruházásokból, haditechnikai kutatásokból és fejlesztésből, fegyvergyártásból (és exportból), valamint a hadsereg tevékenységéből. A katonai infrastruktúrát polgári célokra is felhasználhatják, illetve átalakíthatják; a fegyvergyártás exportbevételeket eredményezhet; a hadsereg polgári feladatokat is elláthat (építkezéseken, mező- gazdasági betakarításban vagy egyéb közcélú munkálatokon stb.), s a haditechnikai kutatás és fejlesztés a polgári termelés szférájába átgyűrűző pozitív hatásokat válthat ki. Minthogy azonban ilyen vagy hasonló növekedésgerjesztő hatásokat ugyanazoknak az erőforrásoknak a nem katonai felhasználása is előidéz, a kérdés valójában az, hogy mekkorák a relatív költségek, vagyis mi az alternatív felhasználási lehetőségekről való lemondás ára (az „opportunity cost”). Ugyanez a kérdés vonatkozik, sőt még inkább, az egyensúlyhatásokra gyakorolt és különösen az általános fejlődést befolyásoló hatásokra is. Más szóval, ha a katonai kiadások és a hadseregbeli foglalkoztatás valóban szerepet játszik is valamely nemzetgazdaság egyensúlyának helyreállítását célzó anticiklikus gazdaságpolitikában, és ha a katonai szektor nemcsak fogyasztja, hanem gerjeszti és mobilizálja is (szervezéssel, képzéssel, kutatási tevékenységgel stb.) a fejlesztési forrásokat, akkor a kérdés az, hogy milyen más, alternatív módon és mekkora költségekkel lehet ugyanazt az eredményt elérni.

X. A világ katonai kiadásai igen egyenlőtlenül oszlanak meg az egyes országok között. Az iparilag fejlett tőkés országok csoportja (ezen belül is nagy eltérésekkel) a legnagyobb hányadot (1980-ban például 48 százalékot) képviseli a becsült összes költségből, míg a gyengén fejlett harmadik világbeli országok a legkisebbet (16 százalékot).12 Ha a becslés helyes, és feltételezzük, hogy e költségek a gazdasági növekedésre rendelkezésre álló erőforrásokból való teljes nettó levonást jelentik, vagyis ha minden más lehetséges költségtől éppúgy eltekintünk, mint ahogy a lehetséges növekedésserkentő hatásokat is figyelmen kívül hagyjuk, akkor a legfejlettebb országoknak a magas, a gyengén fejlett országoknak pedig az alacsony részaránya az összes katonai kiadásban arra engedhet következtetni, hogy a fegyverkezésnek nemzetközileg egyfajta növekedést kiegyenlítő, a fejlettségi szinteket nivelláló hatása van. Ez a következtetés, illetve inkább csak feltételezés azonban tökéletesen illuzórikusnak bizonyul, mihelyt egyéb tényeket és körülményeket is figyelembe veszünk.

Először is, a relatív katonai terhek, ha azokat az egy főre jutó jövedelem színvonala alapján számítjuk, jóval súlyosabbak a fejlődő országok számára, mint a fejlettek esetében.13

Másodszor, miközben a fejlődő országokat a világ katonai költségvetéséből viszonylag kis, bár gyorsan növekvő hányad terheli, a világ hadseregei összlétszámának, a szolgálatban levő katonai állománynak jóval magasabb hányadával rendelkeznek, de a világ hadiipari termelésében csupán igen csekély mértékben (kb. 5 százalékot képviselve) vesznek részt. Ez a nyilvánvaló eltérés a hadsereg nagysága és az annak ellátását szolgáló termelési kapacitások között - ami részben megmagyarázza a harmadik világ igen magas (75 százalék körüli)14 részesedését a világ összes hadiimportjában - arra vall, hogy a katonai szektor a harmadik világban csaknem teljesen fogyasztói jellegű, a polgári fogyasztást korlátozó s a pénzügyi, különösen a devizaforrásokat erősen igénybe vevő szektor, amelynek még azok a növekedést serkentő hatásai sincse37