Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Berényi Pál: Ideológia és külpolitika: reideológizáció az Egyesült Államokban
és híveinek ideológiai elkötelezettsége - ha minden jól megy - Amerika új bizakodásának szükségszerű állomása lehet. Ha rosszul mennek a dolgok, úgy persze ez könnyen az Egyesült Államok önelszigeteléséhez vezető úttá válhat.”3 Szemmel látható jelei vannak a kormányzat politikáját bíráló befolyásos tényezők erősödésének. Megélénkült egyes demokrata párti politikusoknak a kormányzat külpolitikáját ellenző, a nukleáris fegyverkezés befagyasztását szorgalmazó tevékenysége. I. William Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bizottságának volt elnöke szerint ma az Egyesült Államok kongresszusi köreiben politikailag veszélyes lépésnek számít, ha valaki kétségbe vonja a Szovjetunió részéről fennálló állítólagos fenyegetést. „Ezzel ismét életre kel a McCarthy-korszak szelleme. A szovjet fenyegetés a hitvallás rangjára emelkedett”4 - jegyezte meg Fulbright. * A nemzetközi helyzet további rosszabbodásával, a kelet-nyugati kapcsolatok légkörének kiéleződésével szemben jelentős tényezők hatnak. Az enyhülési folyamat sorsa attól is függ, hogy a tőkés országok vezető rétegeibe és közvéleményébe, ezen belül az amerikai politikai köztudatba mennyire hatol be a felismerés: az ideológiai szembenállás nem fékezheti a korunk alapvető és közös erőfeszítéseket igénylő problémáinak, így a háború vagy béke dilemmájának pozitív megoldását, az erre irányuló következetes törekvést. Az enyhülésnek objektív alapjai is vannak, de megvalósításához a két világrendszer ideológiai antagonizmusának feltételei között a realizmusra épülő politikai akaratra van szükség. Eléggé ismertek az Egyesült Államok és európai szövetségesei közötti felfogásbeli különbségek a fegyverzetcsökkentés és általában a szocialista országokkal való kapcsolatok megítélésében, de talán még ezeknél is mélyebb ellentétek mutatkoznak az ideológiai hadviselés s főleg az ennek során alkalmazható eszközök és módszerek tekintetében. Az amerikai vezetés ideológiai „túlfegyverkezé- se”, s különösen annak propagandamegnyilvánulásai, egyre inkább ellenszenvet váltanak ki, csökkentik az amerikai külpolitika nyugat-európai hitelét, hozzájárulnak a háborúellenes mozgalmak fellendüléséhez éppúgy, mint a politikai pártok és a kormánykörök belső vitáihoz, a NATO sokat emlegetett válságához. A Reagan által a londoni parlamentben meghirdetett ideológiai-külpolitikai programnak egyetlen jelentős eleme sem kapott helyet a NATO-csúcstalálkozó két nappal később kiadott ún. bonni nyilatkozatában. A nyugat-európai idegenkedés belpolitikai okainak megértéséhez talán közelebb visz a francia J. F. Revei fejtegetése, aki szerint a nyugati államrendszerek azért „nincsenek felkészülve arra, hogy ideológiai háborút viseljenek egy külső ellenséggel szemben, mert ezernyi ideológiai csatát kell vívniok saját határaikon belül; másképpen nem volnának demokratikusak”.5 A nyugatnémet Günter Gaus pedig a NATO-kohézió oldaláról világította meg ugyanezt a problémát: „Washington antikommunista kereszteshadjárat-mentalitása — írta - erősebb, mint ameny38
