Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Berényi Pál: Ideológia és külpolitika: reideológizáció az Egyesült Államokban
zekvensek. A szocialista országok külpolitikája ugyanis a megegyezéshez vezető úton mindent elkövet a tőkés országok azon törekvéseinek elhárítására, amelyek ún. elvi engedményt akarnak kicsikarni, s szerződéses nemzetközi szintre emelkedve, gátat vetnének a szocialista osztálypolitika érvényesítésének. Gyakorlati példái ennek azok az eleve kudarcra ítélt meg-megújuló amerikai próbálkozások, amelyek az „érdekszférák tiszteletben tartása” jelszavával a proletár internacionalizmus elvének és politikájának feladását igénylik. A vezető tőkés hatalmak által az enyhülés évei során alkalmazott tárgyalási módszerek sok esetben bizonyították már, hogy a nyugati diplomácia inkább a rö- videbb távú, konjunkturális megoldások felé hajlik. Késznek mutatkozik a tárgyalásokra a kérdések meglehetősen széles köréről, ugyanakkor nem hagy kétséget afelől, hogy a létrejövő megállapodások - már csak a viszonylag gyakori kormányzati váltások miatt is — nem kötik meg a kezét, azokat bármilyen, akár mondvacsinált okkal, ürüggyel félredobhatja. Az amerikaiak az elmúlt évtizedben így jártak el többek közt a szovjet-amerikai kereskedelmi szerződéssel, a közel-keleti helyzet normalizálását célzó közös nyilatkozattal és a SALT-II. szerződéssel. A realitások, valamint a másik fél elismert érdekeinek figyelembevétele a% enyhülési politika sikerének kulcsa. Az ideológiai konfrontáltság nem szabadna, hogy felmentést adjon az alól, hogy az államok külpolitikai lépéseik mérlegelésekor szem előtt tartsák azok várható következményeit, hatását. A valamely társadalom uralkodó eszméit abszolutizáló (mondhatnánk „egyoldalúan ideologikus”) külpolitika - Arbatov szovjet akadémikus kifejezésével - csupán saját ösztöne, rokonszenve vagy ellenszenve követésére hajlandó. Az enyhülési politika eredményes folytatása adott esetben némely meggyökeresedettnek látszó, „ideológiává sűrűsödött” tézis felülvizsgálását, az ideológiai harc és a békés egymás mellett élés egyidejű vállalását feltételezi. * „Új típusú őszinteséget ígértünk a nyilvánosság előtti nyilatkozatainkban és külföldre irányuló rádióadásainkban. A hazugság és a hamis információ légkörével szemben mi az igazság korát ígértük, nagy civilizációs eszméink: a személyi szabadság, a képviseleti kormányzás, az Isten oltalmát élvező törvényesség korát” - így idézte fel külpolitikájának eszmei alapjait Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke, az Unió helyzetéről szóló 1982. januári üzenetében.2 A valóságban jóval többről és egészen másról van szó, mint „nagy eszmék” terjesztéséről. Az amerikai kormány már röviddel hivatalba lépése után energikusan hozzálátott ahhoz, hogy a korábbi külpolitika antikommunizmusát felerősítő új irányvonalát ideológiailag alátámassza, s megfelelő propagandaintézkedésekkel próbálja azt elfogadhatóvá tenni. 1981 végén kezdődött meg Reagan kommunista- és haladásellenes „ideológiai kormányprogramjának” kidolgozása, amelyben a Fehér Ház és a külügymi-
