Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Berényi Pál: Ideológia és külpolitika: reideológizáció az Egyesült Államokban
szültebbé válása? „Jogában áll-e” az Egyesült Államoknak, hogy külpolitikáját a reideológizáció segítségével az osztályérdekek közvetlen szolgálatába állítsa? Ha ezt teszi, vajon nem sodorja-e hosszabb távon veszélybe azt a békés egymás mellett élési politikát, amelyhez - más alternatíva híján — a tőkés világnak is alapvető érdeke fűződik? Belátjuk ugyan, hogy az államok, államcsoportok külpolitikáját az ideológia, a társadalmi fejlődés irányáról és befolyásolásáról vallott, egymást kizáró alternatívákra visszavezethető koncepciók határozzák meg, de tévednénk, ha elsietetten arra a következtetésre jutnánk, hogy a szocialista, a tőkés vagy a fejlődő államok konkrét külpolitikai magatartását - akcióit és ellenakcióit - az ideológiai motiváció teljes egészében szükségképpen meghatározza. A marxista-leninista és az antikommunista bázisú külpolitikák ideológiai de- termináltsága egymáshoz való gyakorlati viszonyukban, a nemzetközi viszonyok alakításában nem érvényesülhet abszolút módon. Antagonizmusról lévén szó, a külpolitikáknak közvetlenül az ideológiák „szolgálatába állítása” kizárná a politikai együttműködést, a kompromisszumokra alapozódó szükségszerű vagy kölcsönös előnyökkel járó kapcsolatrendszert az eltérő társadalmi rendszerű államok között. A szocialista külpolitika számára a békés egymás mellett élés lenini felfogásából egyenesen következik a külpolitika területén folyó küzdelem és az ideológiai harc eszközrendszerének differenciálása, a kettő viszonyának helyes meghatározása, összhangjának biztosítása. A békés egymás mellett élés, különösképpen az enyhülés időszakában, megállapodásokkal, nélkülözhetetlen kompromisszumokkal jár, .r ezek kialakításához mérlegelni és ilyen vagy olyan mértékben akceptálni kell minden fél érdekeit. Mivel azonban a nemzetközi viszonyok területén jelentkező partikuláris érdekek szükségképpen az osztályérdekek tükröződései, a tárgyaló felek csak akkor képesek a kompromisz- szumra, ha a közös politikai érdek érvényesítése kedvéért, és csakis ebben az értelemben, az adott globális vagy közös érdekű problémákat - például a világbéke megóvását, a helyi feszültséggócok felszámolását vagy akár az emberi környezet védelmét - el tudják határolni az ideológiában megfogalmazódó osztálytörekvéseiktől. Ellentmondás ez ? Érdemét tekintve nem az: a létrejövő megállapodások maguk is az osztályérdekek érvényesítésének eszközeivé válnak (az már a tárgyalások „művészetének” kérdése is, mennyiben az egyik, és mennyiben a másik fél számára), de csak áttételesen, a közös érdek egyeztetésével létrejövő új helyzet keretei között. Az érdekek finom egyensúlyát tükröző kelet-nyugati szerződések, különféle megállapodások sorsa áll vagy bukik napjainkban azon, képes-e minden fél az említett osztályérdekek indirekt módon való érvényesítésére. A tapasztalat azt mutatja, hogy e vonatkozásban távolról sem lehet egyenlőségjelet tenni a szocialista és a tőkés országok között. A szocialista országok elvi következetességéből, külpolitikai irányvonaluk erőteljes ideológiai determináltságából fakad, hogy a tárgyalások során „nehéz partnerek”, a megállapodások betartásában viszont kon35