Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Berényi Pál: Ideológia és külpolitika: reideológizáció az Egyesült Államokban
Mindezek az események és tendenciák csupán azokat látszottak igazolni, akik a nyugati világban már az 1950-es évek vége óta - ha akkor kisebbségben is - az enyhülés „veszélyeit” hangsúlyozták, a Szovjetunióval szembeni „éberségre” hívtak fel, gyakorlatilag pedig a szocialista országokkal való kapcsolatok korlátozását, a nyugati technológia átadásának a másik fél ideológiai-politikai engedményeihez való kötését szorgalmazták. Húsz évvel később ők és szellemi örököseik lettek azok, akik - ezúttal sem véve tudomást az egyes országokon belüli osztályerők harcának sajátos mozgástörvényeiről - a% i?nperialista politika kudarcaiért,, a haladás térnyeréséért legfőképpen a Szovjetuniót, a szocialista országok által szorgalmazott enyhülési politikát teszik felelőssé. Az Egyesült Államokban az 1970-es évek végén felerősödtek azok a hangok, amelyek az imperialista pozíciók gyengüléséért elsősorban „Amerika gyengeségét”, állítólagos egyoldalú fegyverzetkorlátozási politikáját, a világban elképzelt vezető szerepének, globális befolyásának elvesztését, illetve az ilyen politikában részes vezető politikusokat hibáztatják. Ezek a körök már évek óta annak érdekében fejtettek ki nyomást a kormányra, hogy külpolitikáját reideológizálja, egyfajta manicheus világszemlélethez igazodva valósítsa meg. Az amerikai vezető körök egy része úgy látja, hogy az enyhülési politika fékezése máris meghozta a remélt első eredményeket. A szocialista országok gazdasági fejlődésének lendülete ugyanis megtorpant, s ennek nyomán - a feltételezések szerint - belső politikai-társadalmi feszültségeknek kell következniük, a lengyelországi válság általános szocialista válsággá kell, hogy terebélyesedjék, s ezt a folyamatot Amerikának az ideológiai és a politikai harc élezésével, a fegyverkezési terhek növelésével kellene siettetnie. Nem egy maroknyi hangadó politikus, hanem a tőkés érdekek határozottabb képviseletét követelő aktív és nagy befolyású monopolista csoportok léptek akcióba az enyhülési külpolitika korrekciójáért. A változás lényege: eltávolodni a realitásoktól, visszatáncolni az erőegyensúlyt és a szocializmus visszafordíthatatlanságát bizonyító tények elismerésétől, rátérni az antikommunista világszemlélettel adekvát erőpolitika útjára. E szemléletmód egyenes következménye, hogy az Egyesült Államok vezetése 1975 óta fokozatosan, de főleg 1979 óta egy olyan katonai erő és politikai tőke felhalmozásának útját járja, amelynek révén azt reméli, hogy képes lesz „rendet teremteni” a világban, helyreállítani megingott vezető szerepét szövetségesei körében, ellenőrzése alá vonni a fejlődő országokon belüli változásokat, és már nemcsak visszaszorítani a szocializmus további térnyerését, hanem elősegíteni gazdasági és politikai-társadalmi stabilitásának felszámolását. * Bár világosan látjuk: az Egyesült Államok az atomkorban, a stratégiai erőegyensúly feltételei között tetteiben jóval nagyobb óvatosságra kényszerül, mint a szavakban, mégis felvetődik a kérdés: vajon szükségszerű-e a nemzetközi helyzet fe34
