Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Berényi Pál: Ideológia és külpolitika: reideológizáció az Egyesült Államokban
korábban felvetette. A társadalmi-politikai valóság kikezdte azt a mindig is vitatott elképzelést, amely a tudomány és a technika haladásából, a városiasodó életmódból, az ember növekvő materiális szükségleteiből, mohó fogyasztási szokásaiból és egy sor más - önmagában valóságos - jelenségből kiindulva a komputerizál t, menedzserek vezette társadalmak eljövetelét, az elvont szellemiség és általában „mindenfajta ideológia” eltűnését hirdette. A legfejlettebb nyugati országokban, köztük az Egyesült Államokban a materiális viszonyok eluralkodása szinte önmaga szülte meg saját reakciójaként azt, hogy minden korábbinál erőteljesebben kerültek felszínre az emberi élet minőségi oldalaival kapcsolatos problémák. A „hol vagyok? mit csinálok?”-fajta kérdésekhez nagy erővel csapódtak feltételes módú vagy a jövő időre vonatkozó kérdések is. A „hová tartok? mit tehetnék?” típusú kérdések ideológia-igényeseb- bek, a válaszok rájuk - hitről, reményről, meggyőződés formálásáról lévén szó - az osztályideológiák révén adhatók vagy kereshetők. A politikai harc területén is világossá vált, hogy a tőkés hatalommal szemben álló társadalmi osztályokat, mozgalmakat továbbra sem lehet eltéríteni az osztályharcban való részvételtől. A dolgozók a burzsoázia által felkínált kompromisz- szumok ellenére is szervezetten, valamely párt, szakszervezet, de főleg meghatározzott esetnék köré tömörülve szállnak szembe a politikai és a gazdasági hatalom törekvéseivel. A reideológizációra a tőkésosztálynak és az általa irányított állam- gépezetnek azért volt feltétlenül szüksége, hogy az ideológiailag felvértezett tömegekkel a burzsoázia saját világnézeti-erkölcsi alapjainak erősítésével, ezek fokozott képviseletével, propagálásával vehesse fel a küzdelmet. Az ideológiai eszközök, ezen belül az antikommunizmus, a szovjetellenes ség erősítése nélkül nem volt elképzelhető az enyhülés éveiben meglehetősen meglazult nyugati „tömbfegyelem” helyreállítása sem. Az ideológiai fegyverkezést indítványozó nyugati politológiai koncepcióknak a gyakorlatba való átültetését a 70-es évek második felében elősegítette, siettette a nyugati világban végbemenő politikai skála-eltolódás, a jobboldali, konzervatív erők több helyütt tapasztalható előretörése. A reideológizáció a két világrendszer kapcsolataiban, az amerikai kurzusnak az a limine ideologikus szocialista külpolitikával való szembesülése révén a nemzetközi ideológiai harc újabb éleződését eredményezte. Az ideológiai eszmélés az imperialista külpolitika tervezőit és irányítóit azért sem kerülhette el, mivel a szocialista országokkal való kapcsolatokhoz fűzött reményeik másképp alakultak, mint tervezték: a szocializmus gazdasági pozícióinak - a hetvenes évtized végéig dinamikus - erősödését nem követte az amerikai ún. enyhülési csomagtervben szereplő „erózió”, azaz a rendszer belső ideológiai és politikai tömegbázisának gyengülése, s globálisan nem csökkent a szocializmus vonzereje sem. A forradal- mak-ellenforradalmak mérlege az imperializmus hátrányára billent: a chilei és az egyiptomi jobbratolódással szemben az ázsiai, afrikai és közép-amerikai anti- imperialista mozgalmak győzelmeinek sorozata egyfajta sokkhatást váltott ki Nyugaton, főleg az Egyesült Államokban. 33
