Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Farkas J. György: A. Peccei: Száz oldal jövőért - A Római Klub elnökének eszmefuttatásai

Egyúttal azonban távolról sem ringatja magát illúziókba, s nem is marad csupán az általános elvárások szintjén. Arról a jövőről, amelyet elképzel, s amelyet ugyanakkor szenvedélyesen szembeállít mind a fenyegető globális pusztulással, mind a technokrata és falanszter-társadalmak vízióival, határozott képe, s az oda vezető útról „menetrendje” is van.

Peccei gondolatai a jövőről tartalmazzák mindazt az ismeretanyagot és szemléletmódot, amelyet a Római Klub összes megelőző tanulmánya is magában foglalt és képviselt. E könyvében is utal rá a szerző, hogy csupán egy hétvégére szóló olvasmányt ad át, ám azzal a szándékkal, hogy utána egy évre szóló gondolkodnivalót ültessen el az olvasóban. Hiszen a jövőnek az ő eszmefuttatásaira adott válaszok is alkotórészei lesznek. A recenzens emiatt megalapozottnak érzi, hogy felhívja az olvasók széles körének figyelmét e műre, hiszen gondolatébresztő, szintetizáló, az egész és a rész összefüggéseit megfogalmazó szerkesztésével, kultúrszemléletével s a belőle áradó klasszikusan európai műveltségével továbbgondolkodásra indít.

Éppen e meggondolásból az is indokolt, hogy röviden összefoglaljuk a könyv néhány olyan megállapítását, amelyek a tanulmányt különösen markánsan jellemzik, vagy számunkra is fontos kérdéseket érintenek.

Melyek az emberiség hanyatlásának, e globális problematikának a legszembetűnőbb jegyei, tünetei? Ha nem is a teljesség igényével, Peccei tíz ilyen tényezőt sorol fel:

„i. A demográfiai robbanás;

2. Nincs olyan terv vagy program, amely képes volna kielégíteni a világ nagy tömegeinek alapvető igényeit, és biztosítani nekik a tisztességes életet;

3. A bioszféra pusztulása és tönkretétele;

4. A világ gazdasági válsága;

5. A fegyverkezési verseny, párosulva a világ fokozódó militarizálódásával;

6. A társadalom mélyen gyökerező és elhanyagolt bűnei;

7. A műszaki-tudományos fejlődés anarchikus mivolta;

8. Régi, alkalmazkodásképtelen intézményi rendszer;

9. A kelet—-nyugati konfrontáció és az Észak-Dél közötti szakadék;

10. Az erkölcsi és politikai vezető erő hiánya.” (60-61. 1.)

E kritikus szemléletet talán leginkább a gazdasági szféra elmarasztalása egészíti ki. Az

átalakuláshoz és kibontakozáshoz ugyanis - mutat rá a szerző - „új és forradalmi látásmódra van szükség, amely talán még inkább létfontosságú a közgazdaság világában, mint a tudományéban”. (156. 1.) Át kell értékelnünk egész gazdasági gondolkodásmódunkat, sőt alapfogalmainkat is ismét a „helyükre kell tennünk”; mint például a gazdaság vagy jólét kategóriáját - s helyettük a termékre és az értékre kell összpontosítani. A tapasztalat a bizonyíték rá (s ezek során Peccei az 1973-as válságot csak „miniválságnak” nevezi), hogy a modernnek nevezett közgazdaságtan félrevezetett bennünket, s a „mai gyakorlat nincs már összhangban az emberiség alapvető érdekeivel”. (97-98. 1.) Ez az oka annak, hogy korunkban nincs semmi folyamatosság, a gazdasági tevékenység, az ember egyik alapvető elfoglaltsága pedig nem jelezhető előre megbízhatóan a legrövidebb távlatra sem. A jelenlegi felfogás és folyamatok ráadásul visszavonhatatlanul kritikus méretűvé növelik már egy évtizeden belül a „gazdag” és a „szegény” országok közötti feszültséget, anélkül azonban, hogy megoldást adnának akár az infláció, akár a munkanélküliség vagy a világélelmezés és a gazdasági növekedés biztosításának problémáira.

Hogyan közeledjék az emberiség a Peccei által elképzelt jövő felé? A szerző regionális társadalmi közösségek között kialakítandó önkéntes kapcsolódásokban látja a jövő lehetőségét. Véleménye szerint egy tucat vagy kb. 1; ilyen közösség felölelhetné a világ egészét, s ezeknek az „alrendszereknek” a kapcsolódásait kellene majd csak szabályozni. Az „alrendszerekben” természetesen így is fel kell számolni „a nemzeti függetlenség virtusát”, de e téren egyrészt már vannak bizonyos tapasztalatok is, másrészt az új közösségek nagy részét elsősorban a fejlődő országok csoportjainak kellene létrehozniuk. Peccei nem tesz ugyan említést a regionális integrációkban már ma is nyilvánvaló nemzeti érdekellentéteknek az előrehaladást visszafogó hatásáról, sem a fejlődő országok még sokszor kialakulatlan nemzeti érdekrendszeréről. (Érdemes megemlíteni, hogy Peccei érvei e téren sok alkalommal párhuzamosak, illetve kiegészítő jellegűek Palánkai Tibornak a közelmúltban a Külpolitika hasábjain kifejtett javaslataival. (Új nemzetközi rendszer körvonalai. Külpolitika, 1982. x. sz.)

E világfejlődésben különös szerep hárul Európára, mivel az mindkét fő feszültség középpontjában, illetve gyújtópontjában he157