Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok katonapolitikai elképzelései a nyolcvanas évekre

kavart az MX-rakéták változtatható indítóállású telepítésére vonatkozó Carter-terv elvetése, illetve a végleges telepítési módról szóló döntés elhalasztása. Reagan döntését ellenezte John Tower szenátor, a szenátus Fegyveres Erők Bizottságának elnöke is. Szerinte az Egyesült Államok szárazföldi telepítésű inter­kontinentális ballisztikus rakétáinak sebezhetőségére „a válasz egy szárazföldi rej­tett telepítésű MX-rendszer, amelyet egyúttal rakétaelhárító rendszerrel kapcsol­nának össze - valami ahhoz hasonló terv, amit most az elnök elhalasztott. Ez egy túlélésre képes MX-rendszert biztosítana számunkra 1990-ig, amikor áttérhetnénk egzotikusabb rendszerekre, mint például a világűrbe telepített lézeres védelemre.”10 A szenátusi bizottság vitája során fenntartásait hangoztatta David C. Jones tábor­nok, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke is. Többen szükségte­lenül nagy kiadásnak nevezték a B-i-es bombázókra fordítandó mintegy 20-22 milliárd dollárnyi összeget, mivel az évtized végére ezeket egy másik repülőgéppel kívánják felváltani. Weinberger érvelése szerint viszont ha a B-i-es bombázót is felszerelik robotrepülőgépekkel, az még a kilencvenes években is megfelelő lesz. A Reagan-program a hadászati nukleáris erők fejlesztésére korábban kiala­kított tervek és javaslatok nyomán született meg. A realitásokat annyiban tükrözi, hogy figyelembe veszi a rendelkezésre álló gazdasági erőforrások korlátozott vol­tát és azt, hogy egyes esetekben a haditechnikai fejlődés elért eredményei nem te­szik lehetővé az érdemi döntést. Bár Reagan néhány kérdésben elhalasztotta a döntést, a kutatási-fejlesztési kiadások növelésével a fegyverkezés további foly­tatásának alapjait látszik megteremteni. A hadászati programot ugyanakkor ki­egészítik egyéb döntések is, amelyek közül a neutronfegyver gyártására adott uta­sítás a legfontosabb. Ezekkel a programokkal párhuzamosan elnöki nyilatkozatok hangzottak el a korlátozott nukleáris háború lehetőségéről, beleértve az európai nukleáris háborút is. A Szovjetunió az amerikai katonapolitika és politika értékelése kapcsán több alkalommal kifejtette, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi kapcsolatrendszer szempontjából az utóbbi években veszélyes irányba haladt. Erősödött az Egye­sült Államok enyhülésellenes fellépése és az a törekvése, hogy felértékelje a katonai erő szerepét a nemzetközi viszonyokban. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának állásfoglalása az amerikai katonapolitikai lépéseket és terveket úgy értékelte, mint amelyek „a népeket hozzá kívánják szoktatni ahhoz a bűnös gondolathoz, hogy a nukleáris fegyver alkalmazása megengedhető. Politikai feszültséget szítanak. Is­mét arra helyezik a hangsúlyt, hogy katonai fölényre tegyenek szert, és a fenyege­tések nyelvén kezdenek beszélni... Napjainkban azok, akik tevékenységükkel a fegyverkezési versenyt, a tömegpusztító fegyverek további felhalmozását segítik elő, az erő alkalmazását hirdetik az államok közötti vitás kérdések megoldásában, vagy egyszerűen szemet hunynak a világot fenyegető veszély előtt, a gyakorlatban a szakadék felé taszítják az emberiséget”.11 A szovjet vezetők több alkalommal állást foglaltak abban is, hogy a Szovjetunió nem törekszik katonai fölényre, és hajlandó bármilyen fegyverfajta tárgyalások útján, kölcsönös alapon történő kor­95

Next

/
Oldalképek
Tartalom