Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok katonapolitikai elképzelései a nyolcvanas évekre
A Reagan-program a hadászati erők fejlesztésére (1982-es áron számítva) 180 milliárd dollárt szándékozik fordítani a következő öt évben. A terv érinti a hadászati „triád” valamennyi elemét, foglalkozik az irányítás, ellenőrzés, hírközlés hármas rendszerének megerősítésével, valamint az aktív (rakétaelhárító rendszerek) és a passzív (polgári védelem) védelem fejlesztésének feladataival. A terv szerint az Egyesült Államok megkezdi 100 darab MX-rakéta gyártását és rendszerbe állítását. A nyolcvanas évek közepén ezek közül 36 darab, egyenként 10-12 robbanófejjel ellátott MX-rakétát telepít a már rendelkezésre álló - jelenleg Titan és Minuteman rakéták tárolására szolgáló - indítóállásokba, amelyek ellenállóképességét mintegy két és fél-háromszorosára növelik. A rakéták egyéb, változtatható indítóállású telepítési módozataira további kutatási programokat indított be Reagan elnök, és végleges döntését 1984-ben kívánja meghozni. Úgyszintén elkezdik 100 db B-i-es hadászati bombázó gyártását, valamint a meglevő B-52-es bombázóknak mintegy 3000 db robotrepülőgéppel való felszerelését. A több mint 10 000 km hatósugarú, változtatható nyilazású szárnnyal ellátott B-i-es bombázók darabonkénti ára eléri a 200 millió dollárt. Ugyanakkor az Egyesült Államok a korábbinál nagyobb ütemben folytatja az 1990-es évek elején rendszerbe állítandó úgynevezett „lopakodó” (stealth) bombázórepülőgép kutatási-fejlesztési munkálatait. A haditengerészeti erők fejlesztését szolgálja az a döntés, miszerint 1987-re az Egyesült Államok építsen legalább nyolc új Trident tengeralattjárót. A tengeralattjárókat egyenként 24 db, több robbanófejjel ellátott rakétákkal szerelik fel, sőt meggyorsították az ezek későbbi lecserélésére szolgáló Trident-II. rakéták előállításának programját. Megkezdődik az amerikai tengeralattjárók egy részének nukleáris töltetű robotrepülőgépekkel való felszerelése is. A Pentagon vezetője, C. Weinberger nem kevésbé fontosnak nevezte a katonai műveletek irányítási és hírközlési rendszerének fejlesztésére irányuló új intézkedéseket. Ezek végrehajtása során modernizálják és bővítik az amerikai megfigyelő lokátorrendszereket, megnövelik a parancsnoki posztok „túlélőképességét”. A Reagan-program felemelte a rakétaelhárító rendszerek kutatására és fejlesztésére szolgáló összegeket; fontolóra veszi egy „több rétegű” védelmi rendszer létrehozását, amennyiben ehhez a hadi- technikai feltételek rendelkezésre állnának. (A végleges döntést Reagan 1984-ig elhalasztotta.) A hadászati nukleáris erők fejlesztését előíró Reagan-program az elmúlt közel három évtized legátfogóbb, legköltségesebb és egyúttal nemzetközi szempontból igen nagy veszélyeket magában hordozó amerikai nukleáris fegyverkezési terve. Jelentőségét és célját világosan megfogalmazták az U. S. News and World Report egyik cikkében. „Reagan döntései, bármennyire ellentmondásosak is, drámai módon felgyorsították a hadászati fegyverkezést, amelynek az a célja, hogy visszafordítsa a szovjet előretörés egy évtizedes folyamatát, és talán az 1980-as évek végére helyreállítsa az amerikai fölényt.”9 A hadászati nukleáris erőkkel, illetve szélesebb értelemben az amerikai katonai erő fejlesztésével kapcsolatos viták azonban nem szűntek meg a Reagan-program meghirdetésével sem. Különösen nagy vihart 94
