Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Király János: Konfliktusok, területi viták Latin-Amerikában
zóságokból született államok határait vagy nem rögzítették, vagy pontatlanul állapították meg, egyes határproblémák pedig még régebbi keletűek. A Spanyolország és Portugália között 1494. június 7-én megkötött tordesillasi, az 1750. január 13-án aláírt madridi, illetve az 1777. október i-én létrejött San Ildefonsó-i egyezmények (valamennyi említett esetben Spanyolország volt a vesztes) sem tudták kielégíteni Portugáliának az Üjvilág iránti mérhetetlen étvágyát. Valójában ez a helyzet az alapja a brazil expanzionista törekvéseknek, az „élő” vagy „mozgó” határokra vonatkozó, mind a mai napig hirdetett brazil doktrínának, melyet követve Brazília az 1494. évi - akkor sem csekély - kiterjedésének több mint háromszorosát kitevő területet rabolt el kivétel nélkül valamennyi szomszédjától, s hódította meg az Amazonas medencéjét.2 Brazília e doktrína jegyében a határövezetekbe történő telepítéssel segíti elő lakosságának átszivárgását, átszivárogtatását a határokon a szomszédos országok határövezeteiben található természeti erőforrások eltulajdonítása végett, s ennek révén e területek integrálását a brazil gazdaságba.3 A nagyhatalmak - az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország - közötti rivalizálás következtében robbant ki a földrész egyik leghosszabb, legvéresebb háborúja egyrészt Argentína, Brazília és Uruguay, másrészt Peru, Bolívia között Paraguay birtoklásáért (1864-1870), melynek következtében Paraguay elvesztette területének több mint felét.4 Az olaj monopóliumok kapzsisága állt a Paraguay és Bolívia között kitört fegyveres konfliktusnak, az ún. chacói háborúnak (1932-1935) a hátterében. Ez Bolívia számára járt területvesztéssel, s ugyancsak Bolívia volt a szenvedő alanya a Chilével, Peruval folytatott úgynevezett csendes-óceáni háborúnak (1879-1883), amely megfosztotta Bolíviát tengeri kijáratától, s ezzel egy veszélyes konfliktus kitörésének mind a mai napig fennálló, a közelmúltban robbanással fenyegető lehetőségét teremtette meg. A Bolíviához hasonlóan ugyancsak nagy területeket elveszítő Ecuadornak különösen Peruval szemben - de Brazíliával, Kolumbiával is - meglévő területi problémái 1981 elején közvetlen fegyveres összetűzésekhez vezettek. b) A gyarmati rendszer ötvenes években elkezdődött világméretű bomlási folyamatának részeként, a „második hullámban” számos karibi ország nyerte el függetlenségét (Guyana, Suriname, Jamaica, Trinidad-Tobago stb.), de még ma is vannak Latin-Amerikában esetenként „tengeren túli megyének”, „társult államnak” álcázott gyarmati státusú területek, melyeknek lakossága e szigetek vagy szigetcsoportok önrendelkezéséért, szuverenitásáért harcol, s amelyek részesei a területi villongásoknak. Erre a közelmúlt is szolgáltatott példát a Falkland (Malvin)-szigetekért folytatott háborúval, amikor először fordult elő, hogy egy latin-amerikai ország kontinensen kívüli (nagy)hatalommal került összetűzésbe. c) A latin-amerikai országok közötti határproblémák egy részét már a két világháború között is bizonyos gazdasági érdekek, illetve idegen monopóliumok mint külső tényezők motiválták (például olajmezők, banánültetvények stb.), ami különösen a hetvenes években domborodott ki igen erősen, az olaj- és nyersa48
