Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Izikné Hedri Gabriella: A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok teherbíró képességéről
A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok ilyen jellegű terhekkel szembeni tűrőképességének megítélésekor figyelembe kell venni a következőket: (aj h. szocialista közösséggel szemben a gazdasági nyomás fegyverét csak addig lehet alkalmazni, illetőleg ezzel fenyegetőzni, amíg annak világgazdasági súlya elmarad politikai, katonai potenciálja mögött. S bár a Szovjetunió képes arra, hogy - politikai súlyával alátámasztva - e nyomásnak ellenálljon, ez óhatatlanul áldozatokkal jár. Ezért a gazdaságfejlődés hatékony meggyorsítása a szocia- lista közösségnek politikai szempontból is kiemelt feladata, a védelmi potenciállal egyenrangú cél. (E kérdéskörre még visszatérünk.) (jjj) Az Egyesült Államok által kezdeményezett (s az 1950-es évek második felében egyszer már csődbe jutott) embargópolitika a nyugati szövetségi rendsze- ren belül éles ellentétekre vezetett. A nyugat-európai országok a kelet-nyugati kereskedelemből mintegy 80 százalékkal részesülnek, Japán és az Egyesült Államok pedig kevesebb mint 10-10 százalékkal. A nyugat-európaiak joggal kifogásolják, hogy az Egyesült Államok - főképpen az előbbieknek előnyös földgáz-ügylet támadásával - korlátozni igyekszik szuverenitásukat, miközben a Szovjetunióba irányuló saját gabonaszállításai növekednek. Másfelől az amerikai külpolitika hagyományosan igen szorosan kapcsolódik a belpolitikához, s a minden téren fölényre való mostani törekvésben is keresik és megtalálni vélik a belpolitikai nehézségek (növekvő munka- nélküliség, a lakosság nagy részének kiábrándultsága az államvezetésből stb.) ellenszerét. Az amerikai gazdaságpolitika azonban nem látszik sikeresnek. A kiútkeresésnek abból a paradox helyzetből, melyben a nyugati szövetségi rendszer legfőbb összetartó ereje, vagyis a szembenállás a szocializmussal, egyidejűleg centrifugális erővé vált, több változata képzelhető el. Az egyik az lenne, ha egy újabb amerikai kormány igyekeznék elkerülni a szövetségi rendszerén belüli - a keleti politikából származó - konfliktusokat, mivel azokat a belpolitikai eredmények amúgy sem ellensúlyozzák. A másik lehetőség, hogy Nyugat-Európának sikerül - gazdasági és politikai potenciáljának bázisán - az Egyesült Államoktól való függőségét mérsékelnie. Ez nem a nyugati szövetség szétesését, hanem egyszerűen csak az erőközpontjai közötti kiegyensúlyozottabb viszonyt jelentené, ami valószínűleg üdvösen hatna a leszerelési tárgyalásokra, a feszültségek csökkentésére is a Kelet és a Nyugat között. Nem zárható ki az a változat sem, hogy az Egyesült Államok vezetése jelentős mértékben rákényszeríti akaratát a nyugat-európai kormányokra. Ebben az esetben romlanak a kelet-nyugati együttműködés lehetőségei. A fejleményeket tevékenyen befolyásolják a világ más térségeiben, különösen a fejlődő országokban lezajló politikai folyamatok is. A harmadikként említett, legrosszabb variáns ellen szól, hogy Nyugat- Európának az enyhülés és a kelet-nyugati kapcsolatok fellendülése általánosan elismert eredményeket hozott. A „transzatlanti válság”-ról beszélő nyugati szak7
