Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Prandler Árpád: Az ENSZ alapokmányának időszerűsége és alkalmazásának néhány nemzetközi jogi kérdése
vállalás fontosságát, hogy a szerződés előirányozza - a kötelezettség belső jogi transzformálása révén - a részes állam természetes és jogi személyeinek fokozott felelősségét. Említettük már, hogy a szovjet kezdeményezést és tervezetet az ENSZ- tagállamok nagy része érdeklődéssel fogadta, és pozitívan reagált rá. A vezető fejlett tőkés országok közül azonban néhányan, elsősorban az Egyesült Államok és Anglia, már a napirendre tűzés pillanatától kezdve különféle érvekkel felléptek a szerződés kidolgozása ellen. A jogi érvelés, amellyel ezek a küldöttségek fellépnek, a következő: Az alapokmány egyik alapelvének kiragadása és külön nemzetközi szerződésben való rögzítése egyrészt gyöngítené az alapelvek szoros összefüggését és kölcsönhatását, másrészt gyöngítené az alapokmányt, különösen akkor, ha a szerződést a tagállamoknak csak egy része fogadná el. Amennyiben az új szerződés bármilyen mértékben is eltérne az alapokmánytól, akkor ez nagyon veszélyes következményekkel járna. Ha viszont a szerződés csak az alapokmányban foglaltakat ismételné meg, akkor ez az alapokmányba vetett bizalmat rendítené meg, és cinizmust szülne16. A bizottsági és a közgyűlési vitában számtalan ellenérv hangzott el, amelyek kimutatták, hogy a fenti érvek, még ha jogi vonatkozásban tetszetősek is, és van bizonyos súlyuk, elsősorban ürügyként szolgálnak a politikailag motivált elutasító magatartás megalapozásához.17 A nemzetközi szerződés megkötése mellett felhozható számos érv közül most röviden csak a következőkre utalunk: Az Egyesült Nemzetek hagyományosan kialakult gyakorlat, hogy az alapokmányban lefektetett elveket nemzetközi szerződésekben és egyezményekben fejtik ki és erősítik meg. Ez a tevékenység teljesen összhangban van az alapokmány 13. cikkével, amely szerint „A közgyűlés . . . ajánlásokat tesz abból a célból, hogy ... a nemzetközi jog fokozatos fejlesztését és kodifikálását támogassa.” Az alapokmány egyes rendelkezéseinek szerződéses megerősítése nem gyöngíti az alapokmányt. A gyakorlatban számtalan rendelkezését már eddig is fontos szerződések és egyezmények fejlesztették tovább. Gondoljunk, többek között, a leszereléssel összefüggő szerződésekre vagy az emberi jogokkal kapcsolatos egyezség- okmányokra. Ha ezek az egyezmények nem ássák alá az alapokmány elveinek kó- gens jellegét, akkor ez az erőszak tilalmával kapcsolatosan is elmondható. Nem tartható ezért az az álláspont, amely szerint az elvek szerződéses feldolgozása valamiféle „kettős jogi rezsimet” hozna létre.18 A nyugati országok képviselői - az előbb említett érveken kívül - más módszereket is felhasználnak a bizottsági munka lassításához. 1979-ben munkaokmányt terjesztettek elő, amelyben a hangsúlyt az erőszak tilalmáról elsősorban a viszályok békés rendezésére igyekeznek helyezni. Emellett olyan tanulmány összeállítását követelik, amely tartalmazná az erőszak alkalmazásának eseteit. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen tanulmány összeállítása egyrészt nagyon időigényes lenne, másrészt pedig alkalmas lehet meddő politikai viták vég nélküli folytatására.19 Még világosabbá vált a konfrontációra való nyugati törekvés 1980 tavaszán, 56
