Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Pálimkai Tibor: Új nemzetközi rendszer körvonalai
kai szoros összefüggésben távlatilag a tényleges világgazdasági korszakváltást valósítja meg. A konacionális együttműködés, véleményem szerint, a világ társadalmi viszonyainak a mai struktúrájában is fejlődik. Ez utóbbi átalakulása természetesen nem zárható ki, de nehezen látható előre. Kétségtelen, hogy a következő évtizedekben a szocialista országok jelentős része fejleszti vagy felépíti a fejlett szocialista társadalmat, ami a jelenlegi helyzethez képest számos minőségi változást feltételez társadalmi, gazdasági és politikai területen egyaránt. Több fejlődő ország dönt és tart ki a szocialista orientáció mellett. A fejlett tőkés országokban az állami monopolkapitalizmus viszonyai mozgásban maradnak, s nem kizárt, hogy belátható időn belül a haladó erők képesek lesznek helyenként „demokratikus alternatívákat” kikényszeríteni. A társadalmi viszonyok továbbfejlődése azonban messzemenően behatárolja a konacionális rendszer lehetőségeit és kibontakozásának irányát. A konacionális rendszeren belüli intenzív gazdaságpolitikai együttműködés és koordináció a politikai oldallal szemben is új, különleges követelményeket támaszt. A termelőerők oldaláról jelentkező gazdasági meghatározottság a korábbi időszakban sem zárta ki, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban mindenkor a politika elsőbbsége érvényesült. Ez a dialektikus összefüggés fokozottan vonatkozott a kelet-nyugati együttműködésre (példa erre a mindegyik félnek gazdasági károkat okozó embargó), amelyben a politikai és a biztonsági tényezők kiemelt szerepet játszottak. „Ellentétben állna azonban az emberiség és a béke érdekeivel, ha nem keresnék az államok az együttműködés lehetőségét, a világ mai megosztottsága mellett is, azokon a területeken, ahol a feltételek már erre megértek, s a konkrét lehetőségek kialakíthatók. Új szervezeti keretek kialakítása is lehetséges több területen. Lehetséges és szükséges a meglevő keretek továbbfejlesztése is. Tartós és érdemi együttműködés alapja a mai viszonyok között azonban csak olyan biztonsági rendszer lehet, amelyik garanciát nyújt a nukleáris világháború és más háborús konfliktusok elkerülésére a mai kor legfőbb katonai hatalmai között. Globális együttműködés, még viszonylag egyszerűbb és semlegesebb kérdésekben is, csak a békés világban lehetséges.”7 (Kiemelés tőlem - P. T.) A hetvenes évek második felének eseményei azt bizonyították, hogy az enyhülési folyamat lefékeződése és megtörése negatív következményekkel járt a nemzetközi gazdasági kapcsolatok alakulására is. A nemzeti és a nemzetközi osztályharcnak, társadalmi-politikai fejlődésnek megvan a maga önmozgása, s nem mindig felel meg a gazdasági interdependen- ciával kapcsolatos követelményeknek. A világgazdasági válság következményei kiélezték a társadalmi ellentéteket, ami számos tőkés országban jobboldali, reakciós (enyhülésellenes) erők előtérbe kerüléséhez vezetett. A válság az egyes országokat különbözőképpen érintette, ami tovább segítette a gazdasági és politikai differenciálódást. A polarizálódás a fejlődő országokban járt a legmélyebb és legsúlyosabb következményekkel. A hetvenes évekre széles körű erőviszony-változások bontakoztak ki, a nemzetközi politika bipolaritása háttérbe szorult. A multipolaritás különösen globális kérdésekben nehezíti meg a nemzetközi koordiná46
