Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Ágh Attila: A világpolitika elmélete és a politikatudomány
lágkapitalizmus centrumának folytonos agressziója a periféria ellen, illetve belső háborúinak sorozata. A világpiacnak a 15. század végén bekövetkező „forradalma” óta az eredeti tőkefelhalmozás története „tűzzel és vérrel van beírva az emberiség évkönyveibe”23, mivel „a valóságos történelemben, mint ismeretes, a hódítás, leigázás, rablógyilkosság, egyszóval az erőszak játssza a fő szerepet.”24 Marx nyomon követi azt a folyamatot, amelynek során „a szabad rablás és gyilkolás prédájára engedett gazdag és sűrűn lakott országokban, mint Mexikóban és Kelet-Indiában” óriási összegeket harácsoltak össze, s az „Európán kívül közvetlenül fosztogatással, rabszolgaságba döntéssel és rablógyilkossággal zsákmányolt kincs visszaáramlott az anyaországba és itt átváltozott tőkévé.”25 A legújabb gazdaságtörténeti kutatások is meggyőzően bizonyítják, hogy India kirablása nélkül nem indulhatott volna meg Angliában az ipari forradalom, sőt egyenesen India finanszírozta az angol ipari forradalmat.26 A tőkés termelési mód teoretikusai, közgazdászai a 18-19. század fordulójától kezdve a status quóból indultak ki, és igyekeztek eltüntetni az eredeti tőkefelhalmozás „bűnbeesését”, s egyáltalán a fejlődés külső forrásait, a keletkezés erőszakos, katonai-politikai modelljét. A tőkés nemzetgazdaságok kialakulását mint természetes, szerves, belső folyamatok eredményét mutatták be, amely mellett különösebben érvelni nem kell, hiszen okai végső soron az „emberi természetben” rejlenek. A kialakuló kapitalista termelési mód alapvető egységei ezután a nemzetgazdaságok, amelyek a kölcsönösen előnyös nemzetközi kereskedelem során szélesítik a nemzetközi munkamegosztást, és a kereskedelem „civilizáló hatása” révén önzetlenül világszerte elterjesztik a kapitalizmust. Ezekben a modellekben a világkapitalizmus önálló mozgástörvényeinek tagadása, antago- nizmusainak kiiktatása, a fejlődés és a lemaradás szükségszerű ellentmondásrendszerének elleplezése nyilvánvalóan apologetikus célokat szolgált, amelyet a legújabb szakirodalom világosan kimutatott.27 Ezzel pedig a politikai tényező gazdasági jelentősége - helyesebben az adott vonatkozásban a külpolitikai tényező világgazdasági jelentősége - is elhalványult, s a világgazdaság úgy bontakozott ki ezekben az elméletekben, mint egy természetes automatizmus, amelyet legfeljebb csak megzavarnak a politikai tényezők. Marx a gazdasági és a világgazdasági viszonyok önálló fejlődésének „gyerekmeséjével” szemben kimutatja, hogy csak a kifejlett tőkés rendszerben érvényesül „a gazdasági viszonyok néma kényszere”, s „másképp van ez a tőkés termelés történelmi keletkezésénél. A feltörekvő burzsoáziának szüksége van az állam- hatalomra” belső és külső uralma intézményesítéséhez,28 amelynek kapcsán Marx egy hosszabb fejtegetésében átfogóan megfogalmazza a politikai viszonyok gazdasági relevanciáját, mindenekelőtt a külpolitika vonatkozásában: „Amerika arany- és ezüsttelepeinek felfedezése, a bennszülött lakosság kiirtása, rabszolgaságba döntése és a bányákba való elevenen-eltemetése, Kelet-India kezdődő meghódítása és kifosztása, Afrika átváltoztatása kereskedelmi vadaskertié, ahol fekete- bőrűekre vadásznak, ez jelzi a tőkés termelés korszakának hajnalát. Ezek az 20
