Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Simai Mihály: A fegyverkezés és a fejlett tőkés országok gazdasága
Samuelson elismerte, hogy e kérdésekre a válasz rendkívül bonyolult. Nagyon kell ismerni ahhoz a gazdaság belső összefüggéseit, hogy megnyugtatóan tudjanak válaszolni rájuk. „Természetesen bizonyos csoportok hasznot húznak a háborúból. Az egyik oldalon a tábornokok, a másik oldalon az őrmesterek, a bombázókat gyártó munkások, feleségeik, szakszervezeteik és politikusaik, s ne felejtsük el azokat a vállalatokat, amelyek tevékenysége a hadiiparra specializálódik.” Samuelson szerint ebből azonban nagyon kevés vagy jóformán semmi sem következik. A nemzeti jövedelem minden egyes dollárjából valaki valamilyen hasznot húz. „Az ekegyárosok nyernek a békén éppúgy, ahogy a kardgyárosok a háborún.” Az egyes vállalatok érdekeltségei annyira összetettek és szerteágazóak, hogy senki sem tudja, tulajdonképpen miben érdekeltek nagyobb mértékben. Egyesek - folytatja - azt mondják, hogy a katonai kiadások lehetővé teszik, hogy a kapitalizmus megszabaduljon a munkanélküliségtől és a profitráta csökkenésétől. Az volt a véleménye azonban, hogy 1973 nem 1903 vagy 1933. Szerinte Leninnek és Rosa Luxemburgnak a maguk idejében igazuk volt. Az elmúlt 30 évben azonban egyetlen tőkés országban sem okozott a krónikus vásárlóerő-hiány problémákat, s nem valószínű, hogy a problémák a régi formákban visszatérjenek. A háborúkat és a fegyverkezést Samuelson nem gazdasági okok miatt tartotta lehetségesnek, hanem politikai okok miatt. Nem ismerte el a háborúk és a fegyverkezés gazdasági szükségszerűségét.7 Kétségkívül igaza van abban, hogy a fegyverkezést nem lehet tisztán vagy akár döntő mértékben gazdasági motivációjúnak tekinteni. A nemzetközi feszültség növelésére vagy fenntartására irányuló erőfeszítések s ennek megfelelő külpolitikai döntések nélkül a fegyverkezés nem tartható fenn. A problémák azonban sokkal összetettebbek. A fejlett tőkés országok az elmúlt negyedszázadban akkor sem hajtottak végre jelentős átállást a békés termelésre, amikor erre lehetőségük lett volna. A fegyverkezési kiadások egy bizonyos plafon elérése után időnként valamelyest csökkentek vagy szinten maradtak, de - mint láttuk - hosz- szabb távon nem mentek vissza a korábbi alacsonyabb nívóra. A fegyverkezési kiadások gazdaságot élénkítő hatása egyrészt akkor lehet számottevő, ha a jelentős felesleges (emberi és anyagi) kapacitások megléte mellett a katonai kiadások tartósan gyorsabban nőnek, mint a bruttó nemzeti termék (és a polgári szektorokban a fizetőképes kereslet), másrészt gyakran kerül sor a régi fegyverek, fegyverrendszerek kicserélésére és újakkal történő pótlására. Amikor azonban a katonai kiadások már viszonylag jelentős súlyra tesznek szert, és bővítésük egyre nehezebb, illetve a gazdaság egyébként is a túlfeszített konjunktúra állapotában van, a fegyverkezés káros, kedvezőtlen gazdasági hatásai nagyobb mértékben tolódnak előtérbe. A kedvezőtlen következmények egyik forrása az, hogy a katonai kiadások végső soron más, békés célú tételekkel versengenek az állami költségvetésben: nemcsak a szociális juttatásokkal, hanem a beruházásokkal, az infrastruktúra fejlesztésével is, vagyis a gazdaság teljesítőképességét javító állami eszközök válnak szűkösebbé a fegyverkezés nyomán. Vannak azonban más 38
