Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - Ágh Attila: A világpolitika elmélete és a politikatudomány

kor a kapitalizmus nem lehet meg világméretű terjeszkedése nélkül, nem maradhat meg a fejlett országok nemzeti keretei között, hanem világkapitalizmusként is megszerveződik. A világtörténelem kialakulásának tézisét markáns formában a Német ideológia az alábbiakban fogalmazza meg: „Minél jobban kiterjednek mármost e fejlődés folyamán az egyes körök, amelyek egymásra hatnak, minél jobban megsemmisül az egyes nemzetiségek eredeti lezártsága a kifejlett termelési mód, érintkezés és a munkának a különböző nemzetek között ezáltal természetadta módon létrehozott megosztása révén, a történelem annál inkább világtörténelemmé válik.”3 Marx és Engels a továbbiakban mindinkább konkretizálta a világtörténelmet és világérintkezést a nemzeti kapitalizmus és a «'/«^kapitalizmus egymást feltételező, ám elvileg eltérő szerveződési szintjeinek és formáinak történelmi dinamikájában, kölcsönhatásában. A Kommunista kiáltvány ismert fejtegetése már a nemzeti és világkapitalizmus kölcsönhatásaként ábrázolja a világtörténelmet: „Az egyre kiterjedtebb piacnak a szükséglete, amelyen termékeit eladhatja, végigkergeti a burzsoáziát az egész földgolyón. Mindenüvé be kell magát fészkelnie, mindenütt be kell rendezkednie, mindenütt összeköttetéseket kell létesítenie. A burzsoázia a világpiac kiaknázása által valamennyi ország termelését és fogyasztását kozmopolitává formálta ... A régi helyi és nemzeti önellátás és elzárkózott- ság helyébe a nemzetek sokoldalú érintkezése, egymástól való sokrétű függése lép . . . Egyszóval: a burzsoázia a saját képmására formált világot teremt magának.”4 Korántsem arról van szó azonban, hogy kimerészkedve nemzeti keretei közül, a kialakult nemzeti kapitalizmus megteremti a világkapitalizmust. A viszony sokkal inkább fordított, a világkapitalizmus és a világpiac hozzák meg a döntő fordulatot a nemzeti kapitalizmus kialakulásában, ahogy ezt Marx és Engels az idézett fejtegetésben már korábban tisztázzák: „A világpiac a kereskedelem, a hajózás, a szárazföldi közlekedés mérhetetlen fejlődését idézte elő. Ez viszont visszahatott az ipar terjeszkedésére, és amilyen mértékben terjeszkedett az ipar, a kereskedelem, a hajózás és a vasút, ugyanolyan mértékben fejlődött a burzsoázia, gyarapította tőkéit és szorította háttérbe a középkorból átöröklött összes osztályokat.”5 A klasszikusok tehát a nemzeti kapitalizmus és a világkapitalizmus létrejöttét párhuzamos, egymást felerősítő és visszacsatoló folyamatoknak fogták fel, bizonyos értelemben azonban a világkapitalizmus megszerveződése volt az, ami megelőzte és ösztönözte a nemzeti kapitalizmus fejlődését, és nem viszont.6

Marx és Engels világosan körvonalazták a kapitalizmus kettősségére, kétszintűségére vonatkozó koncepciójukat, a marxisták között mégis a kapitalizmus egyoldalú képe gyökerezett meg: a nemzeti modell, s a világkapitalizmus csak mint a nemzeti kapitalizmusok kitérj edése j elentkezett, amelynek valój ában nincsenek önálló mozgástörvényei. Ez a modell A tőke I. kötetének hibás értelmezésére vezethető viszsza. Ebben a kötetben Marx valóban egy olyan analitikus modellt vázol fel, amely a nemzeti kapitalizmusnak a legáltalánosabb mozgástörvényeit foglalja össze az angol fejlődés alapján. Szó sincs azonban Marxnál a Smith-Ricardo-féle elvont analitikus modell átvételéről, ahogy a komparatív előnyök elvére épített nemzet15