Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kalanovics János: K. Korhonen: Urho Kekkonen - Egy államférfi a békéért
megőrzésére. Ezt a törekvését szolgálta 1952- ben előterjesztett javaslata is, amely Észak- Európa „kollektív semlegesítését” célozta. Dánia, Izland és Norvégia NATO-tagsága ezt az elképzelést irreálissá tette. Kekkonen később — a realitás talaján - abból indult ki, hogy Európának ez a része fontos szerepet játszhat az egész földrész békéjének és biztonságának a megteremtésében is. Ugyanakkor tudomásul vette az úgynevezett „északi egyensúly” meglétét, amibe beletartozik Svédország és Finnország semlegessége, illetve a sajátos finn-szovjet viszony, valamint a három skandináv állam NATO-tagsága. Meggyőződéssel vallotta, hogy mindezek ellenére tovább lehet és kell is lépni. Ezért támogatta Osten Undén svéd külügyminiszternek az atomfegyverekkel nem rendelkező országok klubjának létrehozását indítványozó javaslatát. Ehhez kapcsolódva, 1963. május 28-án, a helsinki Paasikivi Társaságban tartott előadásában felvetette, hogy az észak-európai országok szerződésben vállaljanak kötelezettséget arra, hogy területükön nem helyeznek el atomfegyvereket, illetve nem engedik meg ilyen fegyverek elhelyezését. Az észak-európai atomfegyvermentes övezetet létrehozó szerződés nem borítaná fel a kialakult hatalmi egyensúlyt, nem veszélyeztetné egyetlen külföldi állam érdekeit sem, viszont jelentősen megszilárdítaná az érintett országok helyzetét. Az 1960-as években megerősödött Paasi- kivi-Kekkonen külpolitika biztosítani kívánta Finnország szuverenitásának és állami függetlenségének védelmét, valamint az ország nemzetközi függetlenségének és tekintélyének megőrzését. E két alapvető feladat megvalósításához a keleti kapcsolatokat állítja előtérbe, hangsúlyozva, hogy Finnország biztonsága elválaszthatatlan a Szovjetunióhoz való viszonytól. Finnország keleti kapcsolatai a kölcsönös bizalomra épülnek, s Kekkonen szavaival: a kapcsolatokhoz Finnország nem keresi harmadik állam támogatását, illetve nem engedi meg mások beavatkozását, nem törekszik hasznot húzni a nemzetközi politika konjunkturális tényezőiből, és ezek segítségével engedményeket szerezni a Szovjetuniótól. Kekkonen mindenkor azt az álláspontot képviselte, hogy a semlegesség nem jelent elszigetelődést a világtól, ellenkezőleg: a semlegesség béke idején olyan eszköz, amelynek segítségével meg lehet akadályozni a béke megsértését Finnország irányából, és biztosítható, hogy háború esetén az ország távol maradjon a konfliktusoktól. Ez az álláspont nem jelent tartózkodást vagy elzárkózást az időszerű nemzetközi problémáktól. A tőkés országok közül például elsőként Finnország reagált a Varsói Szerződés 1969. évi budapesti felhívására, és tett további kezdeményező lépéseket az EBEÉ összehívására. A finn békepolitika egyrészt a finn-szovjet, másrészt a kelet-nyugati kapcsolatokban valósul meg. A kekkoneni békepolitika - a finnszovjet viszonyban - széttörte a „félelem és gyűlölet bilincseit”, megteremtette a kölcsönös bizalom légkörét, a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett élésének példáját. Kekkonen szerint a békés egymás mellett élés elve csak részben érvényesül, ha csak az „erőszak alkalmazásától való tartózkodásként” értelmezik. A háború kiküszöbölése ugyanis önmagában nem elegendő, törekedni kell a nemzetközi együttműködés fejlesztésére minden területen, a meglévő ideológiai és egyéb különbségektől függetlenül. Ebben az építő jellegű békepolitikában Finnország úttörő szerepet kíván játszani. Kekkonen a finn parlament 1972. évi ülésszakának megnyitásakor ismét világosan és egyértelműen megfogalmazta Finnország külpolitikáját: „Finnország békeszerető semleges- ségi politikát folytat továbbra is, amelynek tartós alapját Finnország és a Szovjetunió 1948-ban megkötött barátsági és együttműködési szerződése képezi. Finnország következetesen úgy tevékenykedik, hogy ehhez a sem- legességi politikához megszerezze és megőrizze más államok bizalmát. . . Kapcsolatunk szomszédunkkal, a Szovjetunióval továbbra is szilárd, és az egymás közti bizalomra épül. Kapcsolataink az északi országokkal jók. A többi állammal való kapcsolatunk is kifogástalan.” A történelmi hagyományok alapján Kekkonen különösen fontosnak tartja az együttműködés bővítését a skandináv országokkal. Meggyőződése, hogy a finn-szovjet kapcsolatok vagy az úgynevezett „keleti kapcsolatok” nem akadályozzák, sőt elősegítik, hogy Finnország - élve a nagyobb mozgásszabadsággal - fejlessze együttműködését a nyugati országokkal is. Kekkonent sokat foglalkoztatta a „kis nemzetek” vagy „kis államok” szerepe a világ- politikában. A témát elemezve hangsúlyozta, hogy „Európa országai egyenlőek és ugyanakkor különbözőek”; a nagy államoknak vitathatatlanul megvannak a maguk létérdekei és a presztízsük, de a kis országok is rendelkez140
