Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kalanovics János: K. Korhonen: Urho Kekkonen - Egy államférfi a békéért
szüneti megállapodás aláírásakor elhangzott rádióbeszédében, Finnország helyzetét és kötelezettségeit elemezve azt hangsúlyozta, hogy az új politikai helyzetünkből fakadó központi probléma az, hogyan lehetne kiküszöbölni a Finnország és a Szovjetunió közötti bizalmatlanságot. Az elvesztett háború után kialakult helyzetben Finnországnak cselekedeteivel kell szétoszlatnia azt a bizalmatlanságot, amellyel a Szovjetunió viseltetik országunkkal szemben. Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy Finnország és Oroszország szomszéd volt, és az is marad. Mivel nem változtathatjuk meg és nem is vethetjük el a földrajzi tényezőt, ezért úgy kell cselekednünk, hogy országaink között olyan kapcsolatok jöjjenek létre, amelyek megfelelnek érdekeinknek, vagyis jószomszédi kapcsolatok...” Karin Brodin, a kötet első tanulmányának szerzője emlékeztet arra is, hogy Kekkonen a feszültebb nemzetközi helyzetben sem távolodott el a Paasikivi-vonaltól, sőt óva intette azokat, akik ettől el akartak térni. Kekkonen többször idézte elődjének azt a mondását, mely szerint a külpolitika eleve meghatározza a belpolitikát, s „minden nép, de különösen Finnország számára a külpolitikai biztonság a legfontosabb”. Ehhez az „alapkoncepcióhoz” mindkét államférfi hű maradt, pedig a finn belpolitikai helyzet a negyvenes évek végére jelentősen megváltozott, s ez éreztette hatását a külpolitikában is. Ennek egyik legszembetűnőbb jele éppen a finn-szovjet kapcsolatok megromlása, hűvösebbé válása volt. A külpolitikai stabilitásért Kekkonen - mint belügyminiszter, illetve miniszterelnök - bizonyos belpolitikai korlátozásoktól sem riadt vissza, noha mindig a pluralista parlamentáris állami berendezkedés és a tőkés társadalmi rendszer hive maradt. „Számunkra a békés egymás mellett élés azt a szüntelen versenyt jelenti, amelyben saját munkánkkal kell bizonyítanunk, hogy Finnországnak az északi országok demokráciája minden más rendszernél jobban megfelel. Ez a verseny nem játék...” Kekkonen szívesen használta azt a kifejezést, hogy „finn módon gondolkodni”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a polgári demokrácia fenntartásával és a kommunista mozgalom üldözésének elvetésével párhuzamosan alapvető realitásként kell elismerni a Szovjetuniónak a létezését. A finn-szovjet viszonyban az ötvenes évek közepétől bizonyos javulás következett be, nem utolsósorban a nemzetközi feszültség enyhítését szolgáló szovjet törekvések eredményeképpen. Ezek keretében a Szovjetunió visszaadta Finnországnak a békeszerződés alapján 50 évre bérbe vett porkkalai támaszpontot, és biztosította a szabad áthaladás jogát a finn gazdaság szempontjából igen fontos Saimaa-csatornán. Ezek a szovjet lépések kedvező feltételeket teremtettek a finn-szovjet kapcsolatok erőteljes fejlesztéséhez és a finnszovjet barátsági szerződés 20 évre történő meghosszabbításához. Erre az időre esik a finn külpolitika aktivizálódása, amihez - a fentiek mellett - jelentősen hozzájárult az ország felvétele az ENSZ-be és az Északi Tanácsba, ahol - éppen a finn-szovjet viszony miatt — bizonyos megszorításokkal élt, nevezetesen azzal, hogy Finnország képviselői nem vesznek részt katonapolitikai vagy olyan jellegű problémák megvitatásában, amelyek a nagyhatalmak közötti ellentéteket érintik. A háború utáni finn külpolitika, közelebbről a Paasikivi-Kekkonen-vonal hivatalos megfogalmazása — K. Brodin szerint — végeredményben két alapvető célkitűzést tartalmaz; baráti és bizalomteljes kapcsolatok megteremtését és fenntartását a Szovjetunióval, valamint kívül maradni a nagyhatalmak érdekütközésein, illetve törekedni az ország semlegességének megőrzésére. Kekkonen már 1944-ben (álnéven) megfogalmazott külpolitikai programjában — Paasi- kivi irányvonalát követve - egyértelműen első helyre tette a Szovjetunióval való viszony alakítását. Elnökké választásának előestéjén, 1956 januárjában mondott rádióbeszédében — a finn külpolitikát értékelve - megállapította: „nemzeti érdekeink azt követelik, hogy becsületesen és őszintén folytassuk az általunk jóváhagyott és sikeresnek bizonyult külpolitikai irányvonalat. Finnország külpolitikája reális, állandó tényezőkön alapul.” A legutóbbi évtizedek eseményei bizonyítják, hogy a két szomszédos ország kölcsönös bizalomra épülő viszonya, széles körű együttműködése mindkét nép érdekeit és a kontinens békéjét szolgálja. így joggal mondhatta Kekkonen, hogy a finn-szovjet kapcsolatoknak a Paasikivi által vázoltakon kívül nincs más alternatívája. Amikor elfogadta a köztársasági elnöki széket, hangsúlyozta, hogy a maga részéről a következő években is mindent megtesz e kapcsolatok elmélyítéséért és szélesítéséért. Kekkonen nagy súlyt helyezett az északeurópai térség biztonságának, nyugalmának J39
