Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kalanovics János: K. Korhonen: Urho Kekkonen - Egy államférfi a békéért
na szentelniük a különben helyesen felvetett világgazdasági nyitás folytatásával kapcsolatos gazdaságpolitikai feladatok körvonalazására. Kolos Miklós K. KORHONEN (szerk.) Urho Kekkonen — Egy államférfi a békéért. (Urho Kekkonen - A Statesman for Peace.) The Otava Publishing Co., Helsinki, 186 1. A K. Korhonen professzor — későbbi külügyminiszter - szerkesztésében megjelent kötet „nemzetközi” szerzőkollektívája Kekkonen politikai pályafutásának felvázolására vállalkozott. Kaleva Urho Kekkonen 1956 márciusában, J. K. Paasikivi halála után foglalta el a Finn Köztársaság elnöki tisztségét, amelyet közel 25 évig töltött be. Kekkonen azonban már elnökké választása előtt - különböző felelős, illetve vezető tisztségekben - bizonyította rátermettségét, politikai tisztánlátását, a realitások iránti érzékét. így nem véletlenül állapítja meg a kötet előszavában K. Korho- nen, hogy Kekkonen politikai karrierje szorosan kapcsolódik a független Finnország történetéhez. A kötet első fejezete Kekkonen politikai irányvonalát elemzi, különös tekintettel úgynevezett keleti politikájára, amely mindenkor központi helyet kapott nemzetközi koncepciójában, illetve Finnország külpolitikai doktrínájában. E fejezetből kiemelkedik a svéd K. Brodin „Urho Kekkonen külpolitikai doktrínája: folytonosság és megújulás” című tanulmánya, valamint a Paasikivi-Kekkonen- vonal eredetét elemző írás. A második rész Finnország és a többi északi állam kapcsolatait, Kekkonen „északi politikáját” vizsgálja, kiemelve a finn-svéd kapcsolatok jelentőségét. Érdekes elemzést tartalmaz a norvég A. O. Brundtland tanulmánya az észak-európai katonai stratégia és Kekkonen északi politikájának összefüggéseiről. A dán N. J. Haagerup Nyu- gat-Európa, illetve a NATO és a Közös Piac szemszögéből elemzi Kekkonen politikáját. A kötet harmadik fejezete olyan külpolitikai, külgazdasági kérdéseket vizsgál, mint Finnország és a nemzetközi szervezetek viszonya, Finnország szerepe az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet létrejöttében, s végül, de nem utolsósorban Finnország nemzetközi gazdasági kapcsolatai. A második világháború utáni időszak új külpolitikai irányvonalának kimunkálásában, a Szovjetunióval való jószomszédi viszony kialakításában nagy szerepet vállalt J. K. Paasikivi és Kaleva Urho Kekkonen, aki Paasikivi külpolitikai vonalát követve tovább erősítette mind a finn-szovjet kapcsolatokat, mind Finnország semlegességi politikáját. Feladatuk nem volt könnyű, hiszen évszázados gyűlölködés, „nemzeti sértettség”, a háború okozta társadalmi ellentétek akadályozták annak a politikai koncepciónak az elfogadtatását, amely egyidejűleg törekedett a finn nemzeti függetlenség megőrzésére és nemzetközi elismertetésére. Kekkonen erről azt mondotta, hogy a finn politikai vezetőknek - képletesen szólva - egyetlen éjszaka alatt kellett felszámolniuk az évtizedes bizalmatlanságot, és megteremteniük — egy vesztes háború után - a jószomszédi viszonyt a Szovjetunióval. Kekkonen - Paasikivivel együtt - már a háború alatt mindent megtett, hogy a finn nép számára katasztrófának számító háború mielőbb befejeződjék, és egy új szakasz kezdődjék a fiatal független Finnország történelmében. A Finnország sorsa, jövője iránti aggodalom, egyúttal a történelmi tények reális felismerése fejeződik ki azokban a memorandumokban, amelyeket Kekkonen 1943 őszén az Agrárpárt parlamenti képviselőjeként juttatott el R. Ryti köztársasági elnökhöz és Man- nerheim marsallhoz, a finn hadsereg főparancsnokához. Ezekben nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Finnországnak létérdeke fűződik a békéhez és a Szovjetunióval való,jószomszédi kapcsolatok megteremtéséhez. Az 1943 decemberében a svéd parlamentben tartott előadásában ismételten rámutatott: Finnországnak nem érdeke, hogy valamely nagyhatalom szövetségeseként előretolt állást képezzen a szovjet határon, s az ország leendő külpolitikáját sem építheti a Szovjetunióval és politikai szövetségeseivel való ellentétekre. Ezért a másik alternatívát, a semlegességet kell választania, vagyis vissza kell térnie ahhoz a semlegességi politikához, amelytől 1939-ben sajnálatos módon eltért. „Nincs okunk kételkedni abban, hogy amennyiben a Finnország és a Szovjetunió közötti rendezés az igazság elvén alapul, és Finnország megtartja függetlenségét, akkor a finn nép ápolni fogja a korrekt és kifogástalan jószomszédi kapcsolatokat” - mondotta Kekkonen. Egy évvel később, a finn-szovjet fegyver138
