Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két- és többoldalú találkozók és egyéb események alkalmából (1981. október- december)

A nemzetközi helyzet áttekintése során a felek elégedetten állapították meg, hogy álláspontjuk valamennyi kérdésben megegyezik. Nyugtalanságukat fejezték ki amiatt, hogy az imperializmus erőinek az enyhülés ellen indított széles körű támadása következtében aggasztóan szaporodtak a nemzetközi életben a feszültség elemei, erősödött a hidegháborús légkör és az a törekvés, amely a fegyverkezési hajsza új, minden eddiginél veszélyesebb és a népek számára költségesebb fordulójának kiprovokálására irányul. A felek hangsúlyozták az enyhülés fenntartásának és megszilárdításának szüksé­gességét. Követelték a fegyverkezési verseny megszüntetését, és hangsúlyozták annak fontosságát, hogy konkrét intézkedéseket foganatosítsanak az általános és különösen a nukleáris leszerelés, a stratégiai és egyéb fegyverek korlátozása, valamint a nemzetek közötti bizalom erősítése érdekében. Határozottan elítélték az amerikai közép-hatótávol­ságú rakéták nyugat-európai telepítésének terveit, valamint a neutronfegyver gyártására hozott amerikai döntést. Egyetértettek abban, hogy az európai biztonság és együttműködés légkörének fenn­tartása a világ békéje és biztonsága megszilárdításának fontos tényezője. Rámutattak az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben aláírt záróokmánya vég­rehajtásának szükségességére. Az angolai fél méltatta a szocialista közösség országainak közös erőfeszítéseit és konstruktív kezdeményezéseit a népek békéjének és biztonságá­nak elősegítésére, a nemzetközi feszültség csökkentésére, az általános és teljes leszerelés előmozdítására. A két fél nyugtalanságát fejezte ki az Afrika déli térségében kialakult helyzet kapcsán. Határozottan elítélik az amerikai adminisztráció összejátszását a dél-afrikai faj­gyűlölő rendszerrel a frontországok, elsősorban az Angolai Népi Köztársaság elleni agressziókban. Ezek az akciók az angolai törvényes kormány destabilizálását és az ango­lai forradalom békés fejlődésének megakadályozását célozzák. Kádár János biztosította az angolai küldöttséget, hogy a magyar nép és a Magyar Népköztársaság kormánya szolidáris az angolai nép forradalmi harcával, amelyet országa szuverenitásának és területi integritásának védelméért folytat. Hangsúlyozta, hogy az Angolai Népi Köztársaság elidegeníthetetlen joga, hogy az ENSZ alapokmánya 51. cikkelyének megfelelően gondoskodjék védelméről. A két ország vezetői megerősítették szolidaritásukat a namíbiai nép küzdelmével, és támogatásukról biztosították annak egyedüli törvényes képviselőjét, a Délnyugat­afrikai Népi Szervezetet (SWAPO). Követelték Namíbia megszállásának azonnali meg­szüntetését, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 435. számú határozatának végrehajtását. Elítélték a fajüldöző, fasiszta pretoriai rezsimet, és követelték, hogy vele szemben hatékony és kötelező szankciókat foganatosítsanak. Kifejezték szolidaritásukat a dél- afrikai népnek az Afrikai Nemzeti Kongresszus által vezetett harcával, amelyet az apart­heid megszüntetéséért és a nemzeti felszabadításért folytat. Mély aggodalmuknak adtak hangot Izrael agresszív politikája miatt, amely növeli a feszültséget a közel-keleti térségben. Állást foglaltak a válság átfogó, igazságos és tar­tós rendezése mellett. Kifejezték meggyőződésüket, hogy ilyen megoldás csak úgy ér­hető el, ha biztosítják a palesztinai arab nép nemzeti jogait, beleértve független állam alapítására való jogát, kivonják az izraeli csapatokat valamennyi megszállt arab terület­ről. Egyidejűleg garantálni kell a független létezésre való jogot a térség valamennyi or­szága számára. Szolidaritásukról biztosították a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet, a palesztinai arab nép egyedüli törvényes képviselőjét, és kifejezték meggyőződésüket, hogy külön- megállapodásokkal, a Palesztin Felszabadítási Szervezet kirekesztésével nem érhető el 121

Next

/
Oldalképek
Tartalom