Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két- és többoldalú találkozók és egyéb események alkalmából (1981. október- december)
tartós és igazságos megoldás. A rendezésben valamennyi érdekelt félnek egyenlő jogokat kell biztosítani. Támogatják a Vietnami Szocialista Köztársaság, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság és a Kambodzsai Népköztársaság Délkelet-Azsia békéjének és stabilitásának biztosítására irányuló javaslatait. Elítélnek minden beavatkozási kísérletet, amely veszélyeztetheti ezen országok szuverenitását és területi integritását. Üdvözölték a nicaraguai forradalom győzelmét. Megerősítették szolidaritásukat Salvador és a térség többi népeinek a szabadságáért és társadalmi haladásért folytatott harcával. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a szocializmus építése mellett elkötelezett új országok megjelenésének a különböző földrészeken és üdvözölték a népeknek az imperializmus, a gyarmatosítás, a neokolonializmus és a fajüldözés ellen folytatott harcát. Kifejezték aggodalmukat a világ különböző térségeiben kialakult és éleződő konfliktusok miatt. Elítélték azokat az imperialista törekvéseket, hogy újabb katonai támaszpontokat hozzanak létre Afrikában és más földrészeken. Hangsúlyozták, hogy ezek veszélyeztetik a népek békéjét és szabadságát, valamint a nemzetközi biztonságot. A felek véleménye szerint Afrikában az Egyesült Nemzetek Szervezetének és az Afrikai Egységszervezetnek hatékonyabb szerepet kell betöltenie a nemzetközi élet problémáinak megoldásában, a népek függetlenségének és szuverenitásának védelmében, és a világ valamennyi országa közötti egyenlőségen alapuló együttműködés fejlesztésében. A két ország vezetői méltatták az el nem kötelezett országok mozgalmának szerepét az imperializmus, a gyarmatosítás, az új gyarmatosítás és a faj üldözés ellen, valamint az állami függetlenség és nemzeti szuverenitás elvének érvényesítéséért, az új, igazságos, egyenlőségen alapuló nemzetközi gazdasági rend létrehozásáért vívott küzdelemben. A felek megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és az MPLA-Munkapárt kapcsolatai a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus szellemében fejlődnek, s a két nép és ország barátsága és együttműködése alapjául szolgálnak. Ezt fejezi ki a látogatás során aláírt, az 1982-1983. évekre szóló pártközi együttműködési megállapodás. Megállapították, hogy a két ország és a két nép baráti kapcsolatai, amelyek az angolai nép felszabadító harcának idején alakultak ki, eredményesen fejlődnek. Megerősítették elhatározásukat, hogy tovább fejlesztik a két ország hagyományosan baráti kapcsolatait. E célból a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és az Angolai Népi Köztársaság elnöke aláírta a két ország barátsági és együttműködési szerződését. Pozitívan értékelték a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok és a gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés fejlődését. Nagy fontosságot tulajdonítottak a közlekedés, az egészségügy és a mezőgazdaság területén már kialakult együttműködés elmélyítésének. Aláírták a mezőgazdasági együttműködési megállapodást és a gazdasági együttműködés konkrét kérdéseiről szóló jegyzőkönyvet. Meggyőződésüket fejezték ki, hogy az angolai párt- és állami küldöttség tárgyalásai jelentősen hozzájárulnak a Magyar Szocialista Munkáspárt és az MPLA-Munkapárt, valamint a két nép kapcsolatainak elmélyítéséhez, a két ország sokoldalú együttműködésének fejlődéséhez. Jósé Eduardo dos Santos elvtárs őszinte köszönetét és elismerését fejezte ki a magyar népnek, az MSZMP Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság kormányának azért a meleg, testvéri fogadtatásért, amelyben az angolai küldöttség magyarországi tartózkodása során részesült. Az MPLA-Munkapárt és az Angolai Népi Köztársaság elnöke hivatalos baráti látogatásra hívta meg Kádár Jánost és Losonczi Pált. A meghívást köszönettel elfogadták. Népszabadság, 1981. október 10. 122