Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Kereszty András: Közel-keleti útkeresés
utolsó hónapjában Szadat 1536 ellenzéki személyt vetett börtönbe. A letartóztatottak politikai hovatartozása elárulta, hogy milyen széles az ellenzék köre; a marxistáktól a muzulmán testvérekig, az egykori kormánytagoktól a régi monar- chistákig terjedt. Szadat átformálta Egyiptom nemzetközi kapcsolatrendszerét, de végletesen le is szűkítette. Maradt az Egyesült Államok mint legfőbb és egyedüli szövetséges. Maradt Izrael, a tárgyalópartner. Maradt az arab világ néhány, Egyiptomhoz hasonlóan gyenge belpolitikai háttérrel rendelkező állama (Szudán kivételével azok is inkább nem ellenségek, mint barátok) és néhány európai szimpatizáns. Ez az az örökség, amit Szadat utódjának át kellett vennie. IV. Szadat halála a Reagan-kormány számára az első komoly nemzetközi válság volt. A szövetséges halála - annak ellenére, hogy Egyiptomban a merényletet nem kísérték hasonló forradalmi fejlemények, mint Iránban - a sah bukásához hasonló ügy. Ismét olyan személy távozott a politikai porondról, akire Washington egész külpolitikáját építette. Amennyire a sah garanciát jelentett arra, hogy az amerikai érdekeket sértő válságok esetén jól felszerelt hadseregével a csendőr szerepét játsz- sza (a Nixon-doktrína erős külföldi szövetségesre számított), annyira alkalmas politikus volt Szadat arra, hogy az Egyesült Államok expanziós lépéseit habozás nélkül kövesse. (A Carter-doktrína és a reagani külpolitika éppen ilyen szövetségest tart ideálisnak.) Szadat feltétlen elkötelezettsége az amerikai politika iránt sajátos módon gyengítette a tárgyalási pozícióit Izraellel, és tovább rontotta arabközi helyzetét, de kárt okozott amerikai kapcsolatainak is. Az Egyesült Államok kormánya az egyiptomi jóindulatot és együttműködési készséget adottnak vette, és emiatt a Reagan-kormányzat hatalomra kerülése óta elhanyagolta partnerét. Inkább csak a látszat kedvéért vett részt a kifulladó autonómiatárgyalásokon. A Reagan-kormányzat meg sem kísérelte, hogy Izraelt a legcsekélyebb engedményre is szorítsa. Sokkal fontosabbnak tartotta, hogy Egyiptom amúgy is adott szövet- ségesi magatartása mellé megszerezze Szaúd-Arábia rokonszenvét. Az amerikai külpolitika figyelme fokozatosan eltolódott az arábiai olaj királyság irányába, nem utolsósorban azért, mert Rijad 8,5 milliárd dolláros fegyverüzletet is ígért. Szadat azzal, hogy támaszpontot ajánlott, lényegében utolsó kártyáját játszotta ki. Washington a továbbiakban már csak a viszony fenntartásában volt érdekelt, továbbfejlesztésében nem. Hiszen minden további lépés - például aktívabb amerikai szerep a palesztin autonómiatárgyalásokon - csak Izrael rovására történhetett volna. Ezen túlmenően pedig a Kairóval való még szorosabb viszony akadályozta volna a Camp David-i különalkut ellenző Rijaddal a kapcsolatok fejlesztését. Szadat halála után az Egyesült Államoknak szembe kell néznie a korábbi években folytatott közel-keleti politikájának a következményeivel. Az első számú kérdés: folytathatja-e Mubarak elnök elődjének politikáját? Ennek megválaszolj
