Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Somogyi Ferenc: A szocialista orientációjú fejlődés Fekete-Afrikában
fejlődésével való szoros kapcsolatát. Ez az összefüggés két vonatkozásban érvényesül. a) A fejlett ipari országokhoz képest nem is évtizedekben, hanem évszázadokban mérhető elmaradottság mielőbbi felszámolásának az igénye megköveteli a függetlenség kikiáltásakor még rendkívül primitív termelőerők fejlődése és a nemzetgazdaság erőforrásainak hatékony felhasználása számára legkedvezőbb termelési viszonyok kialakítását. A nemzetgazdaság keretein kívül eső termelőerők hatásának számításba vétele különösen indokolt akkor, ha figyelembe vesszük a fekete-afrikai országok gazdasági életének rendkívül nyitott jellegét és a világgazdasághoz való nagyarányú kötődését. Mivel az általános válságban levő kapitalizmus világgazdasági rendszerében uralkodó, egészében már önmagukat túlélt imperialista tőkés termelési viszonyok nem egyeztethetők össze az ehhez a világgazdasági rendszerhez tartozó, abban periférikus pozíciót elfoglaló fekete-afrikai országok termelőerői önálló fejlődésének követelményeivel, a fejlődés optimális feltételei a tőkés termelési viszonyok megerősödését és uralkodóvá válását megakadályozó, a prekapitalista viszonyok szocialista irányú fejlesztését feltételező nem kapitalista átmenet keretében biztosíthatók. b) A felépítmény, valamint a termelési viszonyok fejlődése hosszabb távon az adott országon belül sem szakadhat el a termelőerők fejlődésétől, hiszen a termelési viszonyok jellegének alakulása végső soron a termelőerők adott színvonalának a függvénye. A termelési viszonyok fejlődésében egymással párhuzamosan érvényesülő két tendencia közül a tulajdon kollektív jellegének széles körben tapasztalt fokozódása ugyanis csak akkor eredményezheti a termelési viszonyok szocializmus irányába mutató elemeinek az erősödését is, ha hosszabb távon együtt jár a termelés tényleges társadal- masodásával és az adekvát anyagi-technikai bázis kialakulásával. Ellenkező esetben a szocializmus irányába mutató fejlődés csak a tulajdonviszonyok formai átalakulásában jelentkezik, ami ugyan elengedhetetlen, de önmagában nem elégséges előfeltétele a termelési viszonyok tényleges tartalmi átalakulásának. Ilyen megközelítésben kell vizsgálni az állami tulajdonnak a haladás platformján álló állam gazdasági szerepének növekedésével együtt járó terjedését, az állami szektor nagyarányú bővülését is, figyelembe véve természetesen a hatalom jellegének a tulajdonviszonyok minőségére gyakorolt döntő, többek között a kollektív tulajdonformák tartalmát is meghatározó hatását.15 Ily módon tehát a nem kapitalista átmenet sikerének egyik alapvető követelménye a termelőerők bizonyos (általános érvénnyel egyértelműen meg nem határozható) fejlettségi szintjének elérése, a szocializmus építésére való áttérés minimális anyagi-műszaki bázisának megteremtése.16 A nem kapitalista átmenet közvetlen célja tehát a szocializmus építésére való áttérés alaphoz és felépítményhez kapcsolódó objektív és szubjektív feltételeinek megteremtése, nevezetesen a szükséges gazdasági fejlettségi szint elérése, ezzel párhuzamosan az alapvetően a munkásokra és a paraszti tömegekre támaszkodó, az előbbi célkitűzések következetes megvalósítását elősegítő aktív társadalmi bázis kialakítása és a forradalmi folyamat vezetésére képes, tudományos ideológiai alapon álló élcsapatpárt létrehozása. Az átmenet tehát még nem tartalmát, hanem elsősorban irányát tekintve szocialista jellegű. Az említett feladatok megoldása - az eddigi tapasztalatok szerint - meglehetősen hosszú időt igényel. Ily módon a szocializmusba való minden eddigi átmenetnél hosz- szabb nem kapitalista úthoz kapcsolt történelmi útrövidítés fogalma nem időbeli rövidítést jelent, hanem a kapitalizmus mint fejlődési fok kikerülésére utal. A megtorpanások, visszaesések és váratlan fordulatok lehetőségét mindvégig magában rejtő átmenet tartalma csak fokozatosan teljesedik ki. Az előrehaladás mértékét egyrészt az antikapita81
