Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 5. szám - Fülöp Mihály: Franciaország és Közép-Kelet-Európa
át, Albániát és Bulgáriát magában foglaló térség sorsának eldöntésébe nem vonták be Franciaországot. Pedig „Európa eme részeihez Franciaországnak elsőrendű érdekei fűződnek” - írta de Gaulle tábornok 1946. január 3-án a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányaihoz intézett jegyzékében.3 Kérdés, nem értékelte-e túl a tábornok Franciaország lehetőségeit. Valóban ennyire érdekelt volt a francia külpolitika „Európa eme részeiben” ? Franciaország keleti politikájának napjainkig ívelő történetét vizsgálva, egy sor kérdésre keresünk választ. Hogyan illeszkedett bele a térség a francia külpolitika általános célkitűzéseibe ?4 Kialakult-e határozott külpolitikai koncepció abban a vonatkozásban, hogy ezeknek az országoknak milyen szerepe legyen Franciaország politikai és gazdasági érdekeinek rendszerében ? Mely országok tartoztak a francia külpolitika prioritásai közé? Mennyire vették és vehették figyelembe a francia „elsőrendű érdekeket” a nagyhatalmak ? Milyen körülmények tették lehetővé, hogy Francia- ország az enyhülési politika egyik úttörőjeként magához ragadja a kezdeményezést a kelet-nyugati közeledés folyamatában? Franciaország rangja és Közép-Kelet-Európa A Szabad Franciák mozgalma az antifasiszta háború idején természetszerűleg minden Közép-kelet-Európával kapcsolatos elgondolást alárendelt a fő célnak, Franciaország felszabadításának. Londonban ugyan a mozgalom szoros kapcsolatot teremtett a csehszlovák, lengyel és jugoszláv emigráns kormányokkal, de a Harcoló Franciaország csapatai nem vettek részt Magyarország, Románia és Bulgária felszabadításában. A brit kormány balkáni partraszállási terveit de Gaulle tábornok határozottan ellenezte: a francia erőket Franciaország felszabadítására fordítom, és „nem kötöm le őket a balkáni hadműveletekben”. „Miért adjunk katonai segítséget olyan politikai vállalkozáshoz, amelyből ki vagyunk rekesztve?”5 Churchill terveit Görögország és Jugoszlávia, illetve Bécs, Prága és Budapest felszabadítására kockázatosnak minősítette, és „mellékes iránynak” tartotta. Franciaország „maradék hadserege Prága felé meneteljen, miközben Párizs, Lyon, Strasbourg még sokáig az ellenség kezén marad?” „Vajon minő rendszer emelkedne ki a káoszból, ha hadseregünk éppen akkor Ausztriában vagy Magyarországon lenne?...”“ Jugoszlávia és Franciaország háború utáni viszonyára rányomta bélyegét, hogy de Gaulle és Tito között semmiféle kapcsolat nem alakult ki7, és a tábornok Olaszországot támogatta kezdettől fogva a trieszti kérdésben. A Szovjetunió lengyel határokra vonatkozó elképzeléseit de Gaulle „nagyon is elfogadhatónak” tartotta, de a háború utáni lengyel rendszer kérdésében a szovjet kormányéval ellenkező nézeteket vallott.8 „Minthogy diplomáciai téren nem volt egyenrangú társa hatalmas szövetségeseinek, és nem vett részt egyenlő félként 72
