Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 5. szám - Fülöp Mihály: Franciaország és Közép-Kelet-Európa
a közös hadászati tervek kidolgozásában... ”9, Franciaország nem tudta rávenni a három antifasiszta nagyhatalmat a számára kedvező politikai magatartásra és katonai döntések meghozatalára. (De Gaulle tábornok a háború utáni Közép- és Kelet-Európábán a tőkés társadalmi rendszer megőrzését kívánta, és a francia példa követését elsősorban Lengyelországban és Csehszlovákiában várta.) 1944 nyarán és őszén Franciaország kormányának ebsmertetéséért és az európai békét eldöntő nagyhatalmak közé emelkedésért harcolt. Bidault külügyminiszter 1944. november n-i nyilatkozatában a Kelet és a Nyugat közötti közvetítő szerepet betöltő francia nagyhatalomról beszélt, amely biztonságát Kelet-Európá- val szövetségben, és egy regionális nyugat-európai megegyezés kereteiben képzeli el, a kis népek érdekeinek védelmezőjeként fellépve.10 Nagyhatalmi rangjának formális elismerése irányában hatott az Európai Tanácskozó Testületbe történő felvétele, valamint az elvi megegyezés arról, hogy Németországban egy francia megszállási zónát alakítanak ki. Ugyanakkor szövetségesei nem is tájékoztatták a que- bec-i Churchill-Roosevelt, illetve a moszkvai Sztálin-Churchill találkozó részleteiről. Ez a helyzet egyenesen következett abból, hogy a náci Németország és csatlósai leverésében a fő szerepet a Szovjetunió játszotta, amely az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával együtt az antifasiszta háborúban kivívta a győzelmet. Az európai rendezés kérdéseibe természetszerűleg ez a három nagyhatalom kapott elsősorban beleszólási jogot. Franciaország hozzájuk képest csekély szerepet játszott az antifasiszta háborúban. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Francia- ország közötti érdekösszeütközések következtében a francia szereplést a háború utáni rendezésben az előbbiek, mindenekelőtt az Egyesült Államok igyekeztek visszaszorítani. De Gaulle az 1944. november 10-14. között Párizsba látogató Churchillnek azt indítványozta, hogy meggyengült országaik fogjanak össze, hangsúlyozva, hogy Franciaországnak fontos „Európa egyensúlya, a szavatolt béke a Rajna mentén, a Visztulái, dunai, balkáni államok függetlensége”11, míg a brit államférfiak azt kérték a franciáktól, hogy bízzák rájuk az európai ügyek intézését, a két másik nagyhatalommal való alkudozást.12 Franciaország egyenlő jogú nagyhatalomként akart részt venni minden európai döntésben, de azt katonai, politikai és gazdasági hatalma nem támasztotta alá. így csak történelmi, erkölcsi és szellemi fontosságára, az antifasiszta nagyhatalmak ellentéteit békítgető politikájára hivatkozhatott. Ez az egyensúlyozásra törekvő külpolitika megfelelt a belpolitikai erőviszonyok, a koalíciós kormányzás követelményeinek is, és hatékony eszköznek tűnt a nagyhatalmi szerep visszaszerzésére. Franciaország legfőbb gondja a német veszély újjáéledésének megakadályozása volt. Biztonsági garanciát csak a Szovjetunióval között szövetség jelenthetett, és ezt kiegészítve felmerült a francia-csehszlovák-lengyel szövetség terve is.13 Franciaország nemzetközi pozícióinak helyreállításához a szovjet támogatás nélkülözhetetlennek bizonyult, és ez az amerikai-angol befolyást is sikerrel ellensúlyozhatta. 73
