Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 1. szám - Inotai András - Török Ádám: A transzatlanti kapcsolatok gazdasági alapjai

Úgy tűnik, hogy a hagyományosan nagy befolyással rendelkező szabadkereske­delmi lobby18 tért vesztett, az elmúlt évtizedben még a világkereskedelem libera­lizálásáért fellépő belső erők bázisa összeszűkült. Ebben az Egyesült Államok számára kedvezőtlenül változó világgazdasági erőviszonyok mellett szerepe volt az EK hetvenes években erőteljesen kiépülő társulási rendszerének, amely a vi­lág különböző területein látszott fenyegetni amerikai érdekeltségeket. Ennél lé­nyegesebbek azonban a magában az Egyesült Államokban lejátszódott folyama­tok. A szabad kereskedelem ugyan jelentős nyereséggel járt az amerikai gazda­ság egésze számára, de ez a nyereség igen egyenlőtlenül oszlott meg (a déli, a nyugati és a közép-nyugati területek nyertek a legtöbbet). Különösen fontos hang­súlyozni, hogy a veszteségek azokon az északkeleti vidékeken halmozódtak fel, amelyek hagyományosan a Hberalizmus zászlóvivői voltak, de amelyeket a múlt században, illetve az e század elején kiépült iparszerkezet egyre terhesebb gyenge­ségei, az itteni gazdasági szerkezet fokozódó elavulása újabban az erőteljes véde­kezésben, a külföldi versennyel szembeni mesterséges elzárkózásban tettek érde­keltté. Ezzel a szabadkereskedelmi lobby egyik fellegvára nemcsak megszűnt lé­tezni, de védői egyre inkább átálltak a protekcionisták táborába.19 A protekcio­nizmust erősítő másik belső folyamat politikai természetű: bizonyos külpolitikai célok elérésére előszeretettel alkalmazták a múltban és alkalmazzák jelenleg is az embargót (akár az export, akár az import, akár mindkettő korlátozását, illetve megtiltását). Az amerikai politikai intézményrendszer az ilyen nyomásokkal szem­ben igen kevéssé ellenálló. Bár a hetvenes évek egésze alapján elhamarkodott dolog volna a protekcio­nizmus egyértelmű eluralkodásáról beszélni, kétségtelen, hogy az elzárkózás hí­vei megerősítették hídfőállásaikat a legfontosabb döntéshozatali szervekben, min­denekelőtt a törvényhozásban. (A végrehajtó hatalomban a szabadkereskedelmi álláspont hagyományosan erősebb.) Különösen jól látszik ez a térnyerés a tőkés világgazdaságot a hetvenes években talán legerősebben megrázkódtató nyers­anyag- és energiaszektorban és az energetikai koncepciók kimunkálásában. Eltérő gazdasági adottságok — különböző energiapolitikák Az 1973 őszi olajáremelkedés, az arab olajforrásokhoz való hozzájutás biztonsá­gának csökkenése, a holland piac (Izrael-barát magatartása miatti) bojkottálása számos olyan kérdést vetett fel, amelyekre az Atlanti-óceán mindkét partján gyors és hosszú távon is képviselhető választ kellett találni. Valamennyi fejlett tőkés ország számára ekkor tudatosodott drámai erővel a külső olajforrásoktól való függőség, amely az egyik oldalon közös akciókat igényelt, a másikon azonban - az előbbivel párhuzamosan - sajátos külön utakat eredményezett. Az Egyesült Államok kezdeményezésére 1974 őszén létrejött a Nemzetközi Energiaügynök­ség, amelynek célja az OECD-országok energiapolitikájának összehangolása, 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom