Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Földvári Gábor: Az ENSZ közgyűlés 35. ülésszaka
szabadság mechanikus nemzetközi kivetítése, amely abszolutizálja a kultúra elterjedéséhez fűződő egyetemes érdekeket, nem számol a kulturális kapcsolatokban jelenlevő nemzeti és osztályérdekekkel, illetve ezek összeegyeztethetetlenségével. Elméleti-jogi szemszögből nézve az ember megismerési, alkotási, kutatási és közlési jogának elismerése vitán felül áll, a politikai vita viszont akörül folyik, hogy szabad-e, lehet-e és kell-e bizonyos ésszerű korlátokat szabni a szabadság érvényesülésének. Hiszen, mint minden más szabadságjoggal, a kulturális szabadság jogával is lehet élni és visszaélni. Az emberi társadalom érdekei a jogok korlátozását követelik meg minden olyan esetben, amikor valamely jog kötetlen gyakorlása csak más egyének, a közösség vagy a közösség többsége jogai érvényesülésének rovására történhetne. Ez pedig csak megfelelő állami szintű jogi szankciókkal képzelhető el. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának ezzel összefüggő hiányosságait az ENSZ 1966-ban elfogadott, a polgári és a politikai jogokról szóló konvenciója nagyrészt korrigálta, így ezt a dokumentumot valamennyi szocialista ország aláírta és ratifikálta. Az amerikai demokrácia mítoszából kinőtt és a polgári társadalmakban intézményesített szabad áramlás-modellt ideológusai megkísérelték összhangba hozni az enyhülési politikával, s azt az 1970-es évek elejétől a békés egymás mellett élés mércéjének, egyik központi kérdésének állítják be. Egyes teoretikusai arra is vállalkoztak, hogy kimutassák: ez a típus összeegyeztethető az ideológiák harcával, sőt annak „teljesebb kibontakozását” szolgálná. Mások rámutattak azokra az „előnyökre”, amelyek abból az államok „biztonsága” szempontjából kínálkoznának. J. Freymond a következőket írta: „Hogyan lehetne másképpen meggyőzni egymást arról, hogy hosszú távon is csak jó szándékokkal vagyunk egymás iránt, mint egy áttetsző politikával, amelynek a Nyugat szerint egy garanciája van: az emberek és az eszmék szabad áramlása”?7 Az irreális „tiszta együttműködés” alternatívája az ideológiai harc. Illuzórikus minden olyan kísérlet, amely a békés egymás mellett élés elvének megvalósulását automatikusan extrapolálni próbálja az ideológiai viszonyok területére. Természetesen a békés egymás mellett élés elvének érvényesülése a társadalmi tevékenység bizonyos területein - s ez alól a kultúra sem kivétel - módosíthatja az ideológiai szembeállás módját, a harc formáit és es^kö^eit. A hidegháború éveiben például az ideológiai harc a nyugati felfogás szerint a lélektani háború eszközeinek kizárólagos alkalmazását jelentette, ezek az eszközök azonban ezt követően jelentősen devalválódtak. Az enyhülés időszakában megvalósuló kulturális cserekapcsolatok lehetőséget teremtenek arra, hogy a szocialista és a tőkés partnerek kölcsönösen bizonyos új eszközökhöz jussanak az ideológiai harc megvívásához, elvben a szuverén jogok megsértése, a politikai viszony csorbítása nélkül. Ezáltal (miközben egyes imperialista országok nem mondtak le a lélektani hadviselésről, legfeljebb finomították) a nemzetközi méretekben folyó ideológiai harc új módszerekkel, lehetőségekkel 97
