Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Halász György: A Szovjetunió és Afganisztán kapcsolatai
kudarcba fulladtak. A Babrak Karmai elvtárs vezette Afganisztáni Népi Demokratikus Párt és kormány átgondolt, a nemzeti érdekeknek megfelelő politikája megszilárdította a néphatalmat.”33 A szovjet katonai jelenléttel kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy Kabulban e kérdésről szólva soha nem mulasztják el a „korlátozott” jelzőt a „szovjet kontingens” kifejezés előtt. Hogy ezt miként értik? Háromféle módon: időben, a célokban és a méretekben. Ami az időtartamot illeti, Leonyid Brezsnyev választási beszédében ezt hangsúlyozta: „Teljes határozottsággal kívánom kijelenteni: készek vagyunk arra, hogy megkezdjük csapataink kivonását, amint teljesen megszűnik az Afganisztán kormánya és népe ellen irányuló külső beavatkozás minden formája. Garantálja ezt az Egyesült Államok Afganisztán szomszédaival együtt - s akkor megszűnik a szovjet katonai segítség szükségessége. A Fehér Ház azt is tudja, hogy a Szovjetunió azonnal kivonja katonai kontingensét Afganisztánból, amint megszűnnek a jelenlétüket előidéző okok, és az afgán kormány úgy véli, hogy többé nincs szükség erre a jelenlétre.”34 Ebből a megfogalmazásból kiolvasható a szovjet lépés célja is: segíteni Afganisztánt, az afgán fegyveres erőket a nemzeti függetlenséget, a szuverenitást és a területi integritást fenyegető külső veszélyek elhárításában. Ami pedig a méretet illeti, ezt azon a szinten határozták meg, amelyet - az említett reális veszélyek nagyságát figyelembe véve - a szovjet és az afgán fél együttesen szükségesnek tartott. A részleges csapatkivonásról szóló 1980. június 22-i moszkvai közlés - és a bejelentés néhány nappal későbbi realizálása, az egy hadosztálynyi katona és a 108 harckocsi visszavonása - egyebek között azt is aláhúzta, hogy a külső veszélyek valamelyes csökkenése lehetővé teszi az afganisztáni szovjet kontingens létszámának módosítását. Módosítását csupán, hiszen mint a Pravda szerkesztőségi cikke írta 1980. július 2-án: „Mindazoknak, akik a szovjet csapatok kivonásának kérdését vetik fel, meg kell mondani, hogy előbb a bevonulásukat elkerülhetetlenné tevő okokat kell megszüntetni.” Nyugaton egyébként előszeretettel állítják a dolgokat a fejük tetejére, és ez tükröződött még az ENSZ-közgyűlés által 1980 novemberében elfogadott határozatban is. E dokumentum három eleme: 1. a külföldi csapatok azonnali kivonása; 2. az afgánok joga az önrendelkezéshez s ahhoz, hogy külső intervenciótól mentesen élhessenek; 3. egy olyan békés megoldás, amely Afganisztán szuverenitásán, területi integritásán és el nem kötelezett jellegén alapul. Első pillanatra mindezzel egyet is lehetne érteni, ha a sorrendben nem volna komoly hiba. Ha ugyanis a külföldről jövő agresszió körülményei között megfosztanák Afganisztánt a Szovjetunió segítségétől, ez az agresszió fokozásának jóváhagyását jelentené, vagyis a visszatérést egy olyan állapothoz, amelyben nemcsak az 1978. áprilisi forradalom vívmányai kerülnek veszélybe, hanem Afganisztán szuverén állami léte is. A sorrend ezért csak így képzelhető el: 1. Véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy a szomszédos országok területéről 89
