Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Halász György: A Szovjetunió és Afganisztán kapcsolatai
lényegesebb a hazai és - főként - a nemzetközi reakció támadása, a második a kabuli vezetés önpusztító belső viszálya, a Khalk és a Parcsam vetélkedése, a parcsamista vezetők kiszorítása a hatalomból. (Taraki helyettesét, Babrak Karmait és öt társát 1978 nyarán külföldi nagykövetségek élére küldték. Nem sokkal később „reakciós puccskísérlettel” vádolták meg és leváltották őket.) A harmadik tényezőt az őszinte szándékú és tisztességes programok kivitelezése, végrehajtása során jelentkező, már említett hibák jelentették. Az afganisztáni belső eseményeket követve ugyanakkor megkockáztatható az a kijelentés, hogy az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt nem állt messze a helyes út megtalálásától, a hibák kijavításának vonalától. E fordulat végrehajtására azonban Tarakinak nem maradt lehetősége. Az elnök az el nem kötelezett országok havannai csúcstalálkozójáról Kabulba visszatérve rövid időre megállt Moszkvában. A Leonyid Brezsnyewel folytatott tárgyalásokról kiadott, tömören fogalmazott közlemény szerint áttekintették a szovjet-afgán kapcsolatok kérdéseit és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi problémákat. „Szovjet részről - állt a szeptember n-i szovjet lapokban közzétett kommünikében - szolidaritást nyílvánítottak az afgán nép iránt, amely az új társadalom építésének útjára lépett, és határozott harcot vív az imperializmus és a reakció mesterkedéseivel szemben. Leonyid Brezsnyev biztosította Nur Mohammad Tarakit, hogy a baráti afgán nép igazságos harcában a jövőben is számíthat a Szovjetunió minden irányú és önzetlen segítségére.” A „minden irányú” kifejezésnek - figyelembe véve a látogatás politikailag különösen érdekes időpontját - számottevő a jelentősége. Érdemes megjegyezni, hogy a szovjet gazdasági támogatás nem volt csekély ebben az időszakban. Kabuli források szerint például csak 1979-ben Afganisztán 40 millió rubel értékű búzát kapott a Szovjetuniótól, és további 40 milliós hitelt élelmiszer-vásárlásra. Ugyanebben az évben a kétszeresére emelték az Afganisztántól vásárolt földgáz árát. Számos afganisztáni vélemény állítja, hogy a moszkvai tárgyalások után előrelépés ígérkezett az ANDP-n belüli problémák leküzdésében. A látogatásról visszatérve Taraki elnök állítólag gyors lépésekre szánta el magát: elhatározta az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt újraegyesítését, a kollektív vezetés megvalósítását, a visszatérést a demokratikus programhoz. De ekkor már késő volt. Hafizullah Amin, Taraki helyettese, 1979. szeptember 14-én letartóztatta az elnököt, és átvette a hatalmat. Az ezután következő események ismertek. Amin rövid néhány hónap alatt igazi csődtömeget teremtett. Az üldözéssel, a hatalommal való visszaéléssel befeketítette és aláásta az 1978. áprilisi forradalom eszményképeit. Az országban dühöngött a terror. Október 8-án megölték Tarakit, és kegyetlenül leszámoltak mindenkivel, akit ellenségnek kiáltottak ki; csak éppen az igazi ellenséget nem érte bántódás, erre nem futotta az energiából. A megtorló intézkedésekkel párhuzamosan megerősödtek az ellenforradalmi akciók: a pakisztáni bázisokon 86
