Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Halász György: A Szovjetunió és Afganisztán kapcsolatai
a pastu kérdés kiéleződésétől tartott és tart; ugyanakkor a katonai vezetés az Afganisztánnal való ellenségeskedés szításával saját magát is megpróbálta felértékelni a nyugati országok szemében. Az Egyesült Államok a már említett (a későbbiek során csak táguló) „stratégiai rés” betömését tartotta szem előtt, és a Központi Hírszerző Hivatal egy sor mesterügynöke kapta azt a feladatot, bogy a helyszínen segítse az afgán ellenforradalmárok kiképzését, politikai területen pedig mozdítsa elő egy, a Nyugat számára szalonképes ellenkormány megteremtését. Kína a maga számára ugyancsak kedvezőtlennek ítélte az afganisztáni fordulatot (végül is az volt, hiszen háttérbe szorultak a korábban befolyásos maoista csoportok, a Szorha, a Vörösök és a Soleje Dzsavid, az Örök Láng), és a Karakorum műúton megkezdte, majd fokozta a fegyverszállítást az ellenforradalmároknak, akiknek kiképzését a Hszincsiangban levő felderítő központban is segítette. Irán már kezdettől az ellenfelek listájára iratkozott, és ezen a képleten Reza Pahlavi bukása sem változtatott. Az iráni vallási vezetők szintén felléptek „a ka- buli iszlámellenes kormány ellen” (ezek Sariatmadari ajatollah szavai), és aktívan támogatták a forradalommal szemben álló erőket. (Az 1979. márciusi herati ellenforradalmi lázadásban például kimutatható volt a teheráni közvetlen szerep- vállalás.) A forradalom ádáz ellenségének bizonyult még a brit konzervatív kormány, Szaúd-Arábia és Egyiptom is. Bár a fegyveres ellenforradalmi akciók nagyarányú kiszélesedése 1979 elejére tehető, a zászlóbontás már 1978 őszén megtörtént. Amikor az afgán vezetők a Szovjetunióba látogattak, már folytak az összecsapások, a fegyverszállítások, tartott a forradalom elől Pakisztánba menekült feudálisok és megtévesztett parasztok kiképzése. Mindez közvetlenül a Szovjetunió déli határai mentén. A Moszkvába látogató afgán vezetők hathatós támogatást kértek a támadások visszaveréséhez. Erkölcsi jelentősége is volt ezért a szerződés 4. cikkelyének, amely kimondta: „A magas szerződő felek a hagyományos barátság és jószomszédság, valamint az ENSZ alapokmánya szellemében, a kölcsönös biztonság, a függetlenség és a területi sérthetetlenség szavatolása céljából konzultációkat folytatnak, és kölcsönös egyetértésben megfelelő lépéseket foganatosítanak. A magas szerződő felek védelmi képességének szilárdítása érdekében továbbfejlesztik az együttműködést katonai síkon.”28 Ezzel kapcsolatban mind Brezsnyev, mind pedig Taraki hangsúlyozta moszkvai pohárköszöntőjében, hogy a két ország barátságának és együttműködésének fejlesztése mindkét nép érdeke, és ez a kapcsolat nem irányul egyetlen más ország ellen sem. A moszkvai látogatás az afganisztáni vezetők számára nagy sikert jelentett. A Szovjetunió segítsége, benne a fegyverszállítás, biztosította a forradalom megvédéséhez szükséges eszközöket. Ez a fajta segítség azonban egy idő után kevésnek bizonyult. Ebben három tényezőt emelhetünk ki. Az első és a leg85
