Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 3. szám - SZEMLE - Halász György: A Szovjetunió és Afganisztán kapcsolatai

Az ugrásszerű bővülés ugyanakkor szorosan összefüggött a külső körülményekkel: a Pakisztánnal fennálló viszonnyal, illetve a nemzetközi helyzettel, az imperialista manőverekkel.

Az afgán-pakisztáni politikai kapcsolatokban kezdettől fogva egymást követték a válságok. Az indiai szubkontinensnek a Mountbatten-tervnek megfelelően lezajlott felosztása során a britek a Durand-vonal délkeleti oldalán élő pastuknak csak egy alternatívát hagytak: vagy Indiához, vagy Pakisztánhoz csatlakoznak. Az afgánok tiltakoztak, és „holt betűnek” nyilvánították mind a Durand-egyez- ményt, mind pedig a rawalpindi szerződést. (Amikor Pakisztán felvételéről szavaztak az ENSZ-ben, csupán egyetlen „nem” szavazat volt - Afganisztáné.) „Pakisztán nem lehet a békeszerető nemzetek közösségében, amíg a pastu kérdés megoldatlan” - szólt a kabuli hivatalos vélemény, de egy évvel később már hajlandónak mutatkoztak a kapcsolatok felvételére, azzal, hogy diplomáciai csatornákon vitatják meg a problémát.

E csatornák azonban hamarosan elzáródtak, amikor afgán területről elindult egy pastu törzsi csapat, hogy „kitűzze a pastu zászlót az Indus partján”. Pakisztán 1950 elején leállította Afganisztán olajtranzitját. A teherautók nem felelnek meg a pakisztáni biztonsági előírásoknak - ez volt az érvelés. Afganisztánban adagolni kellett az üzemanyagot. A nagyköveteket visszahívták.10

Kabul a Szovjetunióhoz fordult, s hamarosan négy évre szóló szerződésben rögzítették, hogy a Szovjetunió olajat, cukrot, pamutot és más fontos termékeket szállít gyapjú és gyapot ellenében. „A szovjetek sokkal kedvezőbb feltételeket ajánlottak, mint bármely kapitalista ország tette volna” - állapítja meg könyvében az amerikai Louis Dupree. A pakisztáni embargó ezzel értelmét is veszítette, ezért megszüntették. 195 2-re a szovjet-afgán keresedelem megkétszereződött, és Kabulban szovjet kereskedelmi iroda nyílt. 1954-re Afganisztán kereskedelmi forgalmában és importjában a Szovjetunió lett az első, 1955-re pedig már az exportban is az első helyre került.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ebben az időszakban egyre nyíltabban Pakisztán mellé állt, és fanyalogva fogadott számos afganisztáni kérést. 1953- ban Kabul például arra kérte az Export-Import Bankot, nyújtson kölcsönt a főváros utcáinak aszfaltozásához. „Vannak ennél fontosabb dolgok is, például az egészségügy” - volt a válasz. Az afgánok másként vélekedtek. („A teherautók - írta egy könyv11 - valósággal darabokra rázódnak a sáros, mély gödröktől.”) Ismét az északi szomszédhoz fordultak, és a Szovjetunió rögtön segített.

Hasonló esetből még több is akadt. De a pakisztáni „közjátéknak” ekkor még csak az első felvonása ért véget.

Az igazi válság 195 5-ben robbant ki, amikor Pakisztán meghirdette Nyugat- Pakisztán egyetlen tartománnyá alakításának tervét. Mohammad Daud miniszter- elnök hevesen tiltakozott, és a pakisztáni területen élő pastu törzsek vezetői ugyancsak protestáltak. Az afgán hadsereget mozgósították, és mindkét országban feldühödött tömegek támadták meg a nagykövetségeket. A diplomáciai kap