Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Inotai András - Török Ádám: A transzatlanti kapcsolatok gazdasági alapjai II.
Amíg az EK 1970-ben 1,2, 1973-ban pedig 2,2 milliárd dollárt fektetett be a fejlődő országokban, addig az Egyesült Államok 1,9, illetve 0,9 milliárdot. 1973, tehát a nyersanyaghelyzet gyökeres megváltozása után ez az irányzat megfordult. 1975- ben az EK 2,4 milliárd dolláros befektetésével az Egyesült Államok 7,3 milliárdos beruházása állt szemben, és 1977-ben is 5,6 milliárd dollárt invesztált az Egyesült Államok fejlődő országokban létesített telephelyeibe (előzetes adatok szerint az EK mintegy 2,5 milliárdot).3 Végül nem szabad elfeledkezni arról (ami részben az irányzat megváltozásának is oka lehetett), hogy a nyersanyagpiaci feszültségekre másként reagál az önellátás és a „függetlenség” mentalitásához szokott amerikai gazdaság, és másként a kölcsönös függőség hálójában sok évtizedes tapasztalatot szerzett nyugat-európai. Ez a különbség tükröződik a tőkekivitel területén is.4 A nyugat-európai tőkekivitel fő célja - összhangban az EK külgazdasági befolyásának világméretű erősítésével - a fejlődő országok bizonyos hányadának bevonása a nemzetközi, mindenekelőtt az ipari munkamegosztásba. Ez a folyamat az Egyesült Államokban jóval korábban indult meg, mint Nyugat-Európában, hiszen az amerikai gazdaság már a hatvanas években szembekerült az olcsó tengerentúli termékek versenyével. Ez azonban nemcsak fejlettségi előnyéből következett, hanem földrajzi helyzetéből is fakadt: egyrészt a hozzá „közel eső” távolkeleti gazdaságok meginduló iparcikkexportjának fő piacát jelentette az amerikai gazdaság. Másrészt Nyugat-Európában a fejlődő országok iparcikk-versenyének későbbi megjelenésében szerepet játszott az egymás közti kereskedelem vám- mentessége, gyors bővülése, továbbá az árfekvésben, minőségben és áruszerkezetben a fejlődő országok amerikai iparcikk-kiviteléhez hasonló dél-európai és kisebbrészt a KGST-országokból származó export felfutása. A fenti jellemzők a mai napig érezhetők az amerikai és a közös piaci import szerkezetében. 1970 és 1976 között a textíliák importjában a fejlődő országok részesedése az EK esetében 8,2-től 12,7, az Egyesült Államokéban 30,5-ről 44,1 százalékra, a vas- és acélimportban 2,7-ről 3,1, illetve 3,7-ről 9,2 százalékra nőtt. Különösen lényeges a fejlődők gépimportbeli részesedésében mutatkozó különbség: az EK gépbehozatalában a vizsgált időszakban a fejlődő országok részesedése 0,8 százalékról 2,3 százalékra, az Egyesült Államokéban 5,2-ről 12,1 százalékra emelkedett. Legjellemzőbb azonban talán egy összesítő adat: az EK ugyan közel háromszor akkora importőr, mint az Egyesült Államok, és a fejlődő országokból is - az utóbbi tetemes olajimportja ellenére - másfélszer annyit vásárolt, mint az Egyesült Államok (1976- ban 80 milliárd dollárért, szemben az amerikai 5 3 milliárddal), mégis, a késztermékimportban abszolút számokkal kifejezve is az Egyesült Államok vezet. Amíg 1976- ban az EK mintegy 13 milliárd dollárért vett át készterméket fejlődő viszonylatból, addig az Egyesült Államok közel 15 milliárdért. Várható, hogy a fejlődő országok EK-ba irányuló iparcikk-kivitele a következő években nő, és a szerkezeti nehézségektől amúgy sem mentes nyugat-európai ipar számára jelentős kihívássá 57
