Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Fodor Erika: Konfliktus Dél-Afrikában
Tanácsa 1980 júniusában Algírban tartotta ülését. A tanács elítélte a Dél-afrikai Köztársaságot az Angola ellen elkövetett fegyveres agressziójáért, nyugati szövetségeseit pedig azért, mert engedik ezeket a tetteket, s nem tartják be a nemzetközi közösség határozatait. A tanács akcióprogramjának 29. pontja javasolta, hogy az AESZ-szel közösen, az ENSZ-közgyűlés 35. ülésszakának állásfoglalásával összhangban 1981-ben hívjanak össze egy nemzetközi konferenciát a namíbiai nép harcának támogatására.23 Újabb konferencia, amely újabb határozatokat hoz. A namíbiai rendezés csigalassúsággal halad előre. A tárgyalásos rendezés létjogosultságának elismerése mellett a SWAPO vezetése azt vallja, hogy a fegyveres harc továbbra is megőrzi elsőbbségét. „A katonai akciók politikai törekvések eredményei” - nyilatkozta Sam Nujoma, a SWAPO elnöke.24 Ugyanebben az interjúban állást foglalt a jelenleg Namíbia ásványkincseit kifosztó multinacionális nagyvállalatok, társaságok ellen, mivel. .a multinacionális társaságok többsége, amelyek a namíbiai ásványkincseket elrabolják, egyetértenek Dél-Afrikával a namíbiai nép kizsákmányolásában is. Profitjuk érdekében elfogadják az olcsó munkaerő munkaszerződés keretében történő kizsákmányolását... Hajlandók még adót is fizetni a rasszista délafrikai rezsimnek, hogy Namíbiában maradhassanak.” Teljes felelősség terheli a Dél-afrikai Köztársaságon kívül az ötök csoportjának kormányait is a Dél-afrikai Köztársaság elleni szankciók és a namíbiai rendezést érintő ENSZ-határoza- tok semmibevétele, illetve teljesítésének elodázása miatt. Ezt a magatartást bizonyítja, hogy a nyugati kormányok megelégszenek Botha 12 pontos „reformtervével”, amely az etnikai hovatartozás alapján csoportokra osztott, s így már kisebbségnek számító feketék „érdekeit” képviselné. A reformok valójában a korábbi célok „modernebb” megfogalmazását jelentik. A „vertikális differenciálódás” elvének elismerése például nem más, mint a bantusztán-program megvalósításának folytatása úgy, hogy az ún. autonóm államok nagyobb gazdasági lehetőséget kapjanak. A fekete többség uralmának kérdését fel sem vetik. A Botha-kormány azért beszél több nemzetiségű társadalomról, hogy hitelt adjon az etnikai megosztásnak, annak a rafinált megoldásnak, amely szerint a - csupán papíron létező - bantusztán államok lakosainak szám szerinti figyelembevételével a fehérek vannak többségben. Ezért is beszél a „kisebbség” (értsd: az afrikai fekete lakosság) érdekeinek elismeréséről. Az ANC elnöke szerint a változtatások továbbra is a fehér kisebbség uralmának biztosítását szolgálják. „Ami most Dél-Afrikában történt, az túl későn valósult meg, és túl kevés.” Az apartheid elleni küzdelem folytatódik a nemzetközi közösség sokoldalú támogatásával. A szocialista országok és a kommunista pártok célja, hogy kapcsolataink a nemzeti felszabadítási mozgalmakkal erősödjenek, és olyan optimális objektív és szubjektív feltételek jöjjenek létre, hogy a mozgalmak képesek legyenek realizálni forradalmi lehetőségeiket. Az imperializmus erői igyekeznek a nem52
