Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Vukovári Gábor: A török-görög-amerikai "háromszög"
Moszkvában aláírt közös politikai dokumentum megfogalmazta.23 A két állam ebben a fontos politikai okmányban kötelezte magát, hogy „kölcsönös kapcsolataiból kizárja az erőszakot, illetve az erőszakkal való fenyegetést. Nem engedi meg, hogy területén más államok ellen agressziót és fellázító akciót készítsenek elő.” Az itt idézett kétoldalú kötelezettségvállalás példa nélkül álló a Szovjetunió és egy NATO-ország között, és bizonyos vonatkozásában az atatürki időszak külpolitikájára emlékeztet. Evren tábornok a világnak szóló első államfői megnyilatkozásában az enyhülést „nélkülözhetetlennek” minősítette; olyan folyamatnak, amelyhez - mint a helsinki záróokmányt aláíró állam - Törökország is hozzá kíván járulni. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusán L. I. Brezsnyev a Szovjetunió államközi kapcsolataival foglalkozva egyebek között kijelentette: „Készek vagyunk tovább fejleszteni jó kapcsolatainkat szomszédainkkal, Törökországgal, hagyományos kapcsolatainkat Görögországgal.” Az elmúlt esztendőkben a török külpolitika a korábbi merev atlanti orientációhoz viszonyítva aktívabb érdeklődést és magatartást mutatott a szocialista és a fejlődő országok irányában. Ez az ankarai terminológiába a külpolitika „több irányúvá válása” néven vonult be. E felfogás és gyakorlat a török politikai élet két legnagyobb pártja közül inkább a Török Köztársasági Néppárthoz kötődött, mint az Igazság Párthoz. A Török Köztársasági Néppárt akkori vezetője kormányelnökként a NATO 1978 májusi washingtoni ülésszakán - ahol a többi miniszterelnök állásfoglalásával megalapozta a katonai kiadások hosszú távra szóló növelésének a programját - az egyetlen volt, aki megkérdőjelezte a fenyegetettség doktrínájának létjogosultságát. Világosan kimondta: Törökország, amely a Szovjetunió szomszédja, nem érzi fenyegetve biztonságát Moszkvától, s ennek megfelelően kíván eljárni politikájának kialakításakor, kitartva az enyhülési vonal elsőbbsége mellett. Ebben az időszakban Törökország egyre bővülő, sokoldalú nemzetközi tevékenységet folytatott. Ez jól érzékeltethető egyetlen esztendő néhány mozzanatával; így 1979-ben Törökország hivatalosan kérte, hogy az el nem kötelezett országok havannai (hatodik) csúcsértekezletén vendégstátust kapjon. Ankarában járt és tárgyalt a zimbabwei függetlenségi harc egyik résztvevőjének, a ZAPU-nak a delegációja; 30 tagú gazdasági küldöttség vizsgálta Kenyában, Szudánban, Nigériában, Etiópiában és Ugandában az Afrikába irányuló export fokozásának lehetőségét; a Szocialista Internacionálé ottawai kongresszusán felvette tagjai közé a Török Köztársasági Néppártot, amely akkor hatalmon levő kormányzópárt volt; a kormány bejelentette Törökország CENTO-tagságának megszűnését; a Palesztinái Felszabadítási Szervezet a török fővárosban irodát nyitott; a török miniszterelnök Ankarában tárgyalt a bolgár államfővel gazdasági kérdésekről, regionális és nemzetközi problémákról; a Török Köztársasági Néppárt meghívta XXIV. kongresszusára a mi Hazafias Népfrontunkat is, amelynek küldöttsége részt vett a tanácskozásokon. A Meclis delegációja Budapestre látogatott, hogy 35
