Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Vukovári Gábor: A török-görög-amerikai "háromszög"
gyományos, sematikusan mozdulatlan, antikommunista atlanti képnek. Ezenkívül hangot adott azon véleményének is - például a párizsi Le Monde-ban megjelent nyilatkozatában hogy elképzelhetőnek tartja a Török Kommunista Párt legalizálását, a politikai életbe való bekapcsolódását is. Miniszterelnöksége idején ítélte el a vezérkar katonai bírósága a Nemzeti Hírszerző Szervezet elnökhelyettesét, Sabahattin Savasmant 17 és fél év börtönbüntetésre az Egyesült Államok és Anglia számára folytatott kémtevékenysége miatt. így, amikor a „nehezen kezelhető”, „a bal felé is tekintgető” török szociáldemokrata vezér második alkalommal is fiaskót szenvedett kormányzati posztján, távozását a Fehér Ház és a Pentagon megkönnyebbüléssel fogadta. Ecevit távozásával kátyúba jutottak szélesebb horizontú bel- és külpolitikai elképzelései is. Helyére ismét az a Süleyman Demirel lépett, aki főként a török nagytőkés körök bizalmi embereként, pártja élén a nyugati gazdasági élettel szorosan összefonódott ipari-kereskedelmi burzsoázia érdekeit képviseli. Személye, politikája az adott helyzetben a washingtoni körök számára a legjobb megoldást jelentette. AMeclis, a török parlament 1980. július 2-án 214:227 szavazatarányban elvetette az ellenzékbe szorult Ecevit bizalmatlansági indítványát, és a miniszterelnököt megerősítette posztján. Demirel ezt követően magabiztosan idő előtti választásokat tervezett. Az újra meginduló importszállítások és a kormánya részére megszavazott nyugati hitelek segítségével az üzemek egy részében meg tudta indítani a termelést, de az inflációval és a terrorcselekményekkel szemben ő is tehetetlennek bizonyult. A mély kormányzati válságot mutatta, hogy amikor Korutürk köztársasági elnök leköszönt, a Meclis másfélszáz fordulóval sem tudta megválasztani utódját. Miután a hadsereg vezetői több alkalommal is kinyilvánították elégedetlenségüket a polgári kormányzás, az ország helyzete miatt, 1980. szeptember 12-én átvették a hatalmat. Kenan Evren hadseregtábornok, vezérkari főnök a hatalom- átvételt a kormány tehetetlenségével, az alkotmányos intézmények és a politikai pártok működésképtelenségével, a polgárháború elkerülésének szükségességével indokolta. Hangsúlyozta azt a „veszélyt”, amit a „reakciós erők” jelentenek. (Egy Ankarában megjelenő angol nyelvű magazin 1980. november 23-án befolyásos katonai körökre hivatkozva közölte, hogy a szeptember 12-i hatalom- átvételre azért volt szükség, hogy megakadályozzák Alparslan Türkes szélsőjobb- oldali pártjának két nappal későbbre tervezett államcsínyét.) Evren tábornok a hatalom birtokában kijelentette: „A szükséges törvényes rendelkezéseket hamarosan meghozzuk, hogy országunkat a legrövidebb időn belül kivezessük a gazdasági válságból.”18 Arra is ígéretet tett, hogy amint a fegyveres erők „teljesítik történelmi küldetésüket”, visszatérnek feladataikhoz. A katonai vezetés feloszlatta a parlamentet, betiltotta a pártok és a szakszervezetek tevékenységét - kivéve a konzervatív TÜRK-IS szakszervezeti szövetséget. Kiterjesztették a rendkívüli állapotot az egész országra, a terror fő szervezőjét, a fasiszta jellegű Török Mozgalom Párt vezetőjét, Türkest és a vallási alapon 32
