Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Réti Ervin: Camp David zsákutcája
Párhuzamosan az Izraelnek szánt katonai szállításokkal, fokozzák az amerikai fegyvereladásokat több arab országnak, s az NSZK is jelentős fegyverexportőrként jelenik meg az arab piacokon. Más gesztusok is történnek az arab olajállamok felé. Közben nő az amerikai nyomás a palesztinekre: általában szót ejtenek palesztin jogokról és lehetőségekről, de a PFSZ-t „terrorista csoportosulásnak” nevezik, s az új amerikai kormányzat külpolitikai prioritásai között ott szerepel a „nemzetközi terrorizmus” elleni harc. A PFSZ elszigetelésére, a tárgyalási folyamatokból való kikapcsolására történő kísérletek a mozgalom megosztását, az önálló állam megalakításának elhalasztását, végső soron a „jordániai megoldást” szolgálnák. (A Palesztin Tájékoztatási Iroda nyilatkozatából: „A PFSZ több ízben és a legkülönbözőbb nemzetközi fórumokon elítélte a nemzetközi terrorizmust, az agresssziós politikát és az erőszakot. A PFSZ pozitív szerepet játszott az Egyesült Államok és Irán között a túszok ügyében támadt ellentétek rendezésében. Az Egyesült Államokban folytatott palesztinellenes kampány célja, hogy lejárassa a palesztin népnek a törvényes jogaiért, önrendelkezéséért és saját független államának megalapításáért a PFSZ vezetésével folytatott harcát.”) A nyugati hatalmak közül kétségkívül az Egyesült Államok a leginkább érdekelt a közel-keleti politikában, de a hetvenes évek második felében, az olajtényező jelentőségének növekedésével párhuzamosan megnőtt Nyugat-Európa és Japán aktivitása is. A közös piaci országok csúcsértekezleteiről többfajta rendezési terv részletei szivárogtak ki, a hivatalos nyilatkozatok azonban meglehetősen szűkszavúak maradtak. Egybehangzó vélemények szerint Nyugat-Európa elvileg nem vetné el a palesztin államiság és a PFSZ elismerését, de bizonyos előzetes feltételeket kíván, és szeretné a palesztin mozgalmat a radikális hangoktól mentesen, a középutas vagy attól inkább jobbra helyet foglaló arab országok közé beilleszkedve látni. Nyugat-Európát és Japánt nem kötik annyira az izraeli kapcsolatok, hogy ne lehessen az amerikainál nagyobb mozgási szabadsága - viszont tekintettel kell lenniök szövetségesükre, a NATO vezető hatalmára, s nem akarnak továbbmenni az arab olajállamok álláspontjánál. Az általános nyugat-európai magatartáson belül természetesen mutatkoznak árnyalati különbségek. Franciaország több hajlékonyságot tanúsít más atlanti államoknál, az NSZK-nak pedig mindinkább figyelembe kell vennie elsőrendű gazdasági érdekeit. A „jordániai megoldás” aligha ütközne Nyugat-Európa ellenkezésébe. Feltehető, hogy - a palesztin ügy általános megoldását szorgalmazó, nem egyértelműen megfogalmazott nyilatkozatok mögött - a gyakorlati cselekvés erre irányul majd. V. A szocialista közösség országai, köztük a Magyar Népköztársaság, a haladó nemzetközi közvélemény továbbra is következetesen síkraszállnak a közel-keleti válság tartós és igazságos rendezéséért. „Szerintünk ideje volna - mondotta L. I. Brezs-
