Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Réti Ervin: Camp David zsákutcája
lesztinok nagy tömegeinek távozása csökkentené a biztonsági terheket, javítana a kritikussá váló munkaerőhelyzeten; lehetővé tenné új gazdasági kapcsolatok teremtését az arab világgal; az Egyesült Államoknak és a nyugati országoknak megkönnyítené az Izraellel fenntarott viszony még bensőségesebbé tételét anélkül, hogy az veszélyeztetné az arab világgal szorosabbra fűzött szálakat.) A választásokon, ha nem nyomul is előtérbe, mégiscsak kérdés tehát Camp David vagy a jordániai megoldás dilemmája, a területi engedmények problémája. A Mááráchnak az izraeli választásokon aratott esetleges győzelme - ami a közvélemény-kutatási előrejelzések ellenére is csak esetleges lehetőség - azonban legfeljebb a kezdetet jelentheti, de az áhított cél elérése így sem tűnik egyszerűnek. Milyen lesz azoknak az arab államoknak a válasza, amelyeket elsősorban célba vehetnek egy javaslattal? Hogyan vélekedhet a névadó Jordánia - a jordániai megoldásról? Mit tehetnek és tesznek a palesztinok egy olyan újabb kísérlet során, amely változatlanul semmibe veszi törvényes jogaikat, és kirekeszti őket a rendezésből? A hivatalos nyilatkozatokat tekintve az arab álláspont mozdulatlannak tűnik. Husszein király maga is - a jordániai megoldás hangoztatása kapcsán - palesztin rendezésről beszélt, s ez egybevágott a PFSZ elnökének, Jasszer Arafatnak az újévi felhívásával, miszerint „legyen az 1981-es esztendő a palesztin megoldás éve”. Favaz Saraf, Jordánia washingtoni nagykövete több ízben cáfolta, hogy országa érdekelt volna bármilyen külön megállapodásban, „elvitathatatlannak és nyilvánvalónak” nevezve a palesztinok önrendelkezési jogát. Nehezen képzelhető el, hogy Jordánia és támogatói formális kezdeményezést tegyenek, s Amman saját elhatározásából fakadóan felülvizsgálja a korábbi arab csúcsértekezleteken vállalt kötelezettségeit a palesztinokkal, valamint az PFSZ-szel kapcsolatban. Más kérdés, ha a tárgyalási felhívás egy új izraeli kormány részéről hangzana el - erre az eshetőségre e sorok írójának többen utaltak, amikor a témáról beszélgetéseket folytatott a különböző izraeli pártok képviselőivel a knesszetben. Amennyiben a Máárách-kabinet felajánlaná bizonyos ciszjordániai területek visszaadását Jordániának és csakis Jordániának - szinte egybehangzóan így vetődött fel egy lehetséges forgatókönyv már úgy lehetne feltenni a kérdést: izraeli megszállás vagy arab fennhatóság? Ez esetben a válasz (s ezért hangsúlyoztuk az arab válasz milyenségét) egy olyan lépés lehet, hogy Jordánia - a vállalt elvek és kötelezettségek nyílt megtagadása nélkül - hozzájárulna egy átmenetinek nevezett megoldáshoz. Ily módon a jordániai megoldás még annak hivatalos létrejöttét megelőzően valóra válna a gyakorlatban, s egy újabb, későbbi szakaszban helyeznék jogi, szerződéses alapra a de facto megtörténteket. Egy ilyen folyamatot viszonylag könnyen támogathatna Szaúd-Arábia és mások is. Az izraeli „első lépés” azonban függ attól, hogy győz-e egyáltalán a Máárách, s milyen arányban, valamint a Begin-kabinet által az utolsó óráig elhelyezett „időzített bombák” hatásosságától. (Ez a kész helyzetet teremtő telepítéspolitika, amellyel kapcsolatosan Simon Peresz, a Máárách kormányfőjelöltje úgy nyilatko19
