Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Réti Ervin: Camp David zsákutcája
losan azóta sem vizsgálta felül kötelezettségvállalását. Lemondott tehát a palesztin területekről, csakhogy ezek izraeli megszállás alatt álltak, így ténylegesen nem rendelkezett velük. Megmaradhatott a jogos kérdés: vajon akkor is így tesz majd, ha Izrael megkezdi az érintett körzetek kiürítését? A történelmi előzmények tehát megvilágíthatják egy esetleges jordániai megoldás viharos és hullámzó előéletét. Pontos tervek vagy elképzelések mind ez ideig nem láttak napvilágot, az új út, illetve az új különút körvonalai azonban sejthetővé váltak. Izrael kiürítené a Jordán nyugati partjának egy részét (teljes visszavonulásról a Máárách programja sem beszél, sőt meg akarja tartani a stratégiailag különösen fontos őrhelyeket), a kivonulás elsősorban a legsűrűbben lakott palesztin vidékekre szorítkozna. Ezek Jordániához kerülnének, amely további igényeiről lemondana, s magára vállalná a palesztin kérdés határain belül történő megoldását, minden bizonnyal az Egyesült Államok s az olajországok anyagi segítségével. Elképzelhető lenne formailag valamilyen államszövetségi megoldás, az ammani udvar valóságos hatalmát ez azonban nem kérdő jelezhetné meg. A rendezést támogatnák a mérsékelt és a jobboldali arab országok, sőt Egyiptomot is megpróbálnák odakapcsolni, talán egy Camp Davidre halványan hivatkozó formula tekintélymentő kötelékével. A gazai övezet hovatartozását illetően, szóba jöhetne a laza szálakkal Kairóhoz történő kötődés, a kapcsolat Jordániával (amit nehezít a földrajzi távolság s a közvetlen határ hiánya) vagy a rendezés átmeneti elnapolása. A „pax americanának” ez az új szerkezete nagyobb nyomást gyakorolhat Libanonra, s fokozhatja a Szíria elszigetelésére tett manővereket, mivel a Golan- fennsíkon megszállt területekről eleve nem esnék szó. Mindez, ami idáig a jordániai megoldással kapcsolatosan elhangzott - megfontolt szándékkal - kerüli a hivatalos állásfoglalásokat, a túlságosan konkrét módon megfogalmazott terveket. Kísérleti léggömbök éppúgy felröppennek, mint ahogyan az elképzelések a kellő lélektani előkészítést is szolgálják. A valóságos tervek és tárgyalások azonban csak az izraeli választások után képzelhetők el. A kormányzó Likud-koalíció és a hatalomra törő Máárách annyiban nem jelent különbséget, hogy egyik sem ismeri el egy független Palesztina létrehozásának lehetőségét, sem a PFSZ-t. A területi kérdéseket és a telepítéspolitikát tekintve azonban már jelentős a különbség, noha - ellentmondásos módon - nem ez jelenti a választási küzdelem fő frontvonalát. Izraelben a gazdasági bajok kerültek előtérbe: az 1979-es m, s az 1980-as 134 százalékos infláció, ezen belül az élelmiszerárak még nagyobb arányú emelkedése, a stagflációval együtt jelentkező munkanélküliség, amely először látszik túlszárnyalni az 5 százalékos veszélyességi szintet, s még nagyobb volna, ha az országot elhagyók (jeridázók) száma nem lenne annyira magas. A Máárách új gazdaságpolitikát ígér, amely a felszínen független az esetleges területi engedményektől, a jordániai megoldás keresésétől, valójában azonban összefügg vele. (A feszültség némi enyhülése lehetségessé tenné a hadikiadások bizonyos mérséklését, hiszen azokban Izrael, egy főre vetítve, világelső; a pa18
